A Feltámadási Menet Csurgón

     Ebben az évben már hetedik alkalommal érkezett városunkba a Tihanytól Csíksomlyóig tartó zarándoklat déli ága. A menet eredeti célja az volt, hogy a rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazást követően hirdesse a Feltámadott Krisztussal fennálló szövetségünket és nemzeti újjászületésünk szükségességét.
    Tavaly végre kedvező változás történt Magyarországon: nemzetünk már nemcsak a szellem szintjén egységes, hanem a személyek tekintetében közjogilag is. Ezért hálát kell adnunk: az idei Feltámadási menet a hálaadás jegyében halad végig a kárpát-medencei magyarság területein. A kedvező változás miatt további segítségkéréseket is merünk az Úristen elé tárni. A zarándoklatban részt vevő csurgóiak a következő kéréseket jegyezték be e Zarándokkönyvbe, illetve írták fel a Jelképre kötött szalagunkra:
    "Isten, áldd meg a magyart!" (Kölcsey Ferenc)
    "Testvéreim, milliók elhullott magvai egyazon kalásznak: szeressétek egymást!" (Sárközi György)
    A Jelképet és a Zarándokkönyvet idén is a becsehelyiek népes csapata plébánosuk vezetésével hozta el Csurgóra. A fogadásra a Jézus Szíve templomban került sor, melyet a részt vevők zsúfolásig megtöltöttek. A helyieken kívül a környező falvak küldötteik révén nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a rendezvénybe, így a csurgónagymartoniak, a gyékényesiek, a porrogiak, a porrogszentkirályiak, a szentaiak és a somogycsicsóiak is.
    Az egyházak vezetőinek (katolikus, református, evangélikus) köszöntője után városunk polgármestere, Füstös János, majd Szászfalvi László államtitkár úr is üdvözölte a megjelenteket.
     A Csurgói Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium,, továbbá az Eötvös József Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Réti József Zeneiskola, a Talentum Művészetoktatási Intézmény tanulói és tanárai színvonalas műsoraikkal köszöntötték a menetet, de fellépett a Gyékényesi Nótakör és Laczkó Judit énekes-versmondó is. Jelen voltak - csurgói népviseleti ruhában - az Óvárosi Művészeti Egyesület néptánccsoportjának felnőtt és gyermek tagjai is.
Az ünnepség végén minden helyiség polgármestere, illetve megbízottja lakosainak nevében felkötötte a Jelképre a Csíksomlyóra szánt szalagot , majd üzeneteiket beírták a Zarándokkönyvbe. A lelkipásztorok áldása után elhangzott a Székely Himnusz, majd a Magyarok Világhimnusza.      A zarándoklat másnap Berzencét érintve - ahol a katolikus templomban fogadtak bennünket - Nagyatádon folytatódott, ahol a csurgói küldöttség átadta a "stafétabotot" a város megbízottainak. Érezzük, hogy a menet Csurgón is elérte célját: hitünkben, reményeinkben, magyarságtudatunkban megerősödve térhettünk haza!

Horváth Lajosné szervező
A képeket Viola Ernő tanár készítette