A kegyhely a Mária Zarándokúton található

Gyöngyös

Búcsújáróhely a Fájdalmas Anya tiszteletére

Heves megyében, az Egri főegyházmegye területén lévő kegyhely
     Gyöngyös Heves megye második legnagyobb települése, a Mátraalja központja, az Egri főegyházmegyéhez tartozik.
     A hegyvidék és az Alföld találkozásánál lévő városban, annak alsóvárosi részén már a XIV. században megtelepedett a Ferencrend. A templomot bizonyos adatok szerint a Gutkeled nemzetségből származó Báthoriak építtették 1330-ban. E gótikus templomból máig megőrződtek emlékek. A ferencesek gyöngyösi kolostora már a XIV-XV. században jeles központja volt a magyar művelődésnek, ezt könyvtárának maradványai tanúsítják.
     A hagyomány szerint a ferences templomban már a török hódoltság alatt is őrizték a hívek előtt nagy tiszteletben álló Fájdalmas Anya-szobrot, a művészettörténet megállapítása szerint azonban a szobrot 1600 körül alkothatta az ismeretlen művész. Almásy András plébános 1680-ban már mellékoltárt készíttetett számára.
     A XVIII. század elején a gyöngyösi Agonia társulat, azaz a haldoklókért alakult egyesület a jezsuita atyák kezdeményezésére a Dolha-patak melletti dombon megépíttette a mais meglévő Kálváriát. Ettől kezdve a kegyszobor és a Kálvária kultusza a gyöngyösi búcsújárásban szorosan összekapcsolódott.
     A búcsújáró helyet főleg Heves, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye, a Jászság lakói keresték és keresik fel mais nagy számban.
     Fő búcsúja a templom titulusünnepén, Sarlós Boldogasszony napján (július 2-án) van. Nagyobb zarándok csoportok érkeznek augusztus 2-án, a porciunkula búcsújára, míg a legnagyobb sereglet a Fájdalmas Szűzanya ünnepén (szeptember 15-én) jön össze.
     Gyöngyös különösen a barokk építészet emlékeiben gazdag kisváros. A kegytemplom, a ferences templom jellegzetes rendi templom oromzatos homlokzattal, s a szentély mellé emelt toronnyal. Ennek a szerzetesi imaórákra, zsolozsmázásra való hivogatásban, harangozásban volt szerepe.
     A templom szentélye még őrzi a régi gótikus templom jellemzőit. A szerzetesek díszesen faragott székeit, a stallumokat Oszler Libor fráter készítette az 1700-as években. Itt a szentélyben van eltemetve Rákóczi Ferenc híres generálisa Bottyán János, közismert nevén Vak Bottyán.
     A Damjanich utcában lévő Kálvária felkeresése fontos eseménye a búcsújárásnak. A XVIII. század elején épült Kálváriát kerítéssel vették körül, s mellé a múlt században remetelakot emeltek, amelynek még az 1950-es években is volt lakója.
     A Kálvária alatt áll a XIV. századi, gótikus eredetű, a XVIII. század során barokká átalakított Szent Orbán-templom, a szőlőművesek pártfogójának temploma. Gyöngyös a mátraalji szőlőtermelésnek fontos központja. Érdemes megkóstolni a környék borait. A városhoz méreteiben és gazdag berendezésében is méltó a Szent Bertalan plébániatemplom.
     A Fájdalmas Szűzanya tiszteletének erősségét Gyöngyös vallásos népéletében jelzik a temetői Fájdalmas szobrok, amelyeket gyakran síremlékül alkalmaztak.
     A várost vámosgyörki átszállással a Budapest Keleti pu.-Miskolc vonalon lehet vonattal megközelíteni. A 3-as számú közút áthalad a városon. A távolsági buszok megállóhelye, a buszpályaudvar nincs messze a ferences kegytemplomtól.

(Forrás: Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon Panoráma, Budapest, 1990. 71-72.old.)
Kegyszobor Fotó: Nagy Zoltán

Kegytemplom homlokzata

Kegytemplom Fotó: Nagy Zoltán

Kegytemplom Fotó: Nagy Zoltán

Kegytemplom Fotó: Nagy Zoltán


Ferences Plébánia
3200 Gyönyös Barátok tere 2.
Tel.: 37/311-971
Web: www.gyongyos.ofm.hu

Bálint Sándor:
Boldogasszony vendégségében
c. könyvének Gyöngyös c. fejezete

A kép forrása: Jordanszky Elek: A Magyar Országban 'saz ahoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária Kegyelem' képeinek rövid leírása. Posonban, 1836.110.old.
1.Ó, gyöngyösi Fájdalmas Szűz Mária!
Kérünk, hallgass tieied imáira.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

2.Eléd hoztuk szenvedésünk, bánatunk.
Imáinkkal hódoló alázatunk.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

3.Gazdagságunk s reménységünk csak te vagy.
Most is úgy, mint réges régen, el ne hagyj.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

4.Távoztass el háborút és rossz időt!
Kérj nékünk bő termést és jó esztendőt.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

5.Álld meg küzdő egyházunkat: Kér imánk!
Álld meg papjainkat s álld meg szép hazánk!
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

6.Gyűjtsd újra össze szerzeteseidet!
Szétszóródott rendi testvéreinket.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

7.Hazánknak is légy örökre örzője!
Akit nem ért soha a bűn szeplője.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

8.Fogadj minket fiaidnak, jó anyánk!
Házainkra legyen gondod, esd imánk.
Mária, Mária! Fájdalmas Szűzanya!

(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft. Balssagyarmat, 1991. 117-118.old.)


Légifotók:Civertan STUDIO

Búcsúnkat szeptember 4. vasárnapján tartjuk a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére,
2009-ben szeptember 26-27-én, melynek keretében ismét megrendezik a hordozható Mária-szobrok országos találkozóját is. A program plakátja letölthető itt [jpg].


Gyöngyösi máriás-fiatalok Assisiben - képes beszámoló


Óh el ne hagyj légy velem, Fájdalmas Szűzanyám

Képek és beszámoló a 2007. évi gyöngyösi búcsúról és a hordozható Mária-szobrok találkozójáról


Köszönjük P. Kárpáti Kázmér OFM ferences rendházfőnök, plébános segítségét!

Vissza a kezdő oldalra