Göncz László:

HADIK MIHÁLY TÖRTÉNETE

(Dervarics Kálmán helytörténeti író kutatása nyomán)

    A Lendva-vidéken - és a szélesebb földrajzi térségben is - alig akad ember, aki ne találkozott volna Hadik Mihály nevével. Azt is szinte mindenki tudja, hogy Hadik földi maradványai a lendvahegyi Szentháromság kápolnában találhatók, ahol meg is lehet azokat tekinteni. Azt azonban feltehetően nagyon kevesen tudják, hogy milyen körülmények között távozott hősünk az élők sorából, hiszen a halálával kapcsolatosan még mindig vannak megválaszolatlan kérdések. A legtöbben az elhalálozás időpontját is tévesen ismerik, hiszen a különböző mondák és kitalált történetek szerinti 1603. évet tekintik annak - amiről azonban már régen bebizonyosodott, hogy téves adat -, azonban még manapság is némely helytörténeti és turisztikai írások, útikalauzok az említett évszámot közlik. Hadik Mihály életéről, tevékenységéről még mindig viszonylag keveset tudunk, azonban több fontos és megbízható adat már mégis napvilágot látott Nem árt e tanulmány kezdetén is hangsúlyozni, hogy hősünk volt a híres, Mária Terézia korában Berlint elfoglaló hadvezér, Hadik András édesapja. A jövőben szükség lesz természetesen további kutatásokra, hogy minél gazdagabb és hiteles adatokkal tudjuk szolgálni az érdeklődő közönséget. A "Hadik-kultusz" mindenképpen arra kötelez bennünket, hogy a kérdéssel behatóbban foglakozzunk. Az persze nem biztos, hogy túl sok új eredménnyel jár majd a kutatómunka, azonban az kétségkívül igaz, hogy Lendva jeles helytörténeti írója, Dervarics Kálmán már a 19. század második felében a munka oroszlánrészét elvégezte. Összegző tanulmányunk a lelkes helytörténeti írónak is állítson emléket, aki elhalálozásának 2001-ben lesz 97 esztendeje.
     Számtalan példa van rá, hogy egy eseményről vagy személyről - a hiteles történet mellett - érdekes monda, esetleg legenda is "tanúskodik". Általában úgy szokott lenni, hogy az emberek szívesebben elfogadják a sokszor mesésnek tűnő, a legtöbbször romantikus környezetbe helyezett mondát, mint a valós történetet. Arra is bőven van példa, hogy a kettő jelentős mértékben összefonódik, és fokozatosan a mondából történet formálódik, illetve - az ellenkező esetben - a kevésbé bizonyítható történetek tényleges hitele elhomályosodik. Lendva gazdag történelmében is találkozunk hasonló esetekkel, amelyek közül az egyik legérdekesebb a már említett Hadik Mihály körüli "bizonytalanság". Valójában sok bizonytalanságról ma már nem szabadna beszélni, hiszen a történések menete már Dervarics idejében számos vonatkozásban tisztázott volt. Jelentős ismeretek birtokába juthatunk akkor is, ha behatóbban tanulmányozzuk Nagy Ivánnak a magyarországi nemesi családokról a 19. század ötvenes éveiben íródott nyolc kötetes, nagyszabású munkáját. Hogy még mindig bizonyos kételyek merülnek fel a Hadik-kérdéssel kapcsolatban, az viszont az elmúlt évtizedek (mintegy száz esztendő) hibás értelmezéseinek a margójára írható, aminek részben egy Vachott Sándorné nevű írónő 19. századbeli meseszerű írása, Reverencsics István Hadik-regéi c., az Alsólendvai Hiradóban megjelentetett irása és az emberi fantázia, valamint a különböző kitalált "történeteket" valamennyire felidéző, sőt azokat ötvöző Horváth Sándor féle, 1942-ben megjelent könyvecske az "alapja". Ezeket a téves "ismeretket" vette át a Lendva Község Közleménye c., 1981-ben megjelent könyv történelmi fejezete is.
     Ismertetőnk azt a célt szolgálja, hogy a számunkra fontos Hadik-kérdést illetően a lehető leghitelesebb adatokat közöljük, ami valójában nem más, mint Dervarics Kálmán Hadik esetében túlnyomórészt megbízható megállapításainak és levelezéseinek a közlése, valamint az általa feltárt tények magyarázása az ugyancsak fontos forrásnak számító Nagy Iván féle gyűjtemény Hadik családra vonatkozó adatainak ismeretében. Szabadjon azonban ismételten elmondani, hogy Hadik Mihály valójában fontos és meghatározó katonai alakja volt korszakának, és jelentőségét csak növeli annak az információnak a tudatosítása, hogy az ő fia volt a magyar hadtörténetben kimagasló egyéniségnek számító Hadik András. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy Hadik Mihály nemesi ranggal rendelkezett (András fia már a grófi címet viselte, amit 1763-ban Mária Teréziától kapott), de még inkább szükséges önmagunkban tudatosítani, hogy ha nem is az 1603-as alsólendvai török elleni csatában halt meg, nekünk, utódoknak az ő emléke ugyanannyira értékes és fontos. A valós tények fölismerése és tudatosítása mellett az se baj, ha a mondát is megőrizzük az utókornak. A kettő ugyanis szépen megfér egymás mellett, csak tudnunk kell, hogy mi a hiteles történet, és meddig terjed a képzelődés! E sorok írója is egykor verset írt Hadikról, a "trökverőről", attól még a hiteles történelmi adatok előtt nem hunyhatunk szemet. A Hadik-kérdéssel - amint már említettük - eddig legtöbbet foglakozó, a 19. század második felében Alsólendván aljárásbíróként és helytörténeti íróként tevékenykedő Dervarics Kálmán a közkedvelt hetilap, az Alsólendvai Hiradó 1890. augusztus 10-i számában a mondával kapcsolatosan a következőket írta: "A népmonda szerint, mely a mi Hadikunk életére vonatkozik, ez fejére a halálos vágást, amely most is látszik, csatában kapta, mely Lendva-lakos, Gyertyános, Kapca falvak és a Mura folyó közötti síkságon vívódott. Hadik Mihály a népmonda szerint személyesen vezette századát, vele harcolt egyetlen fia, a 23 éves Hadik András, akkor Ghilányi huszárezredbeli őrkadett; az ütközet azonban a népmonda szerint a magyar seregre nézve oly szerencsétlenül végződött, hogy Hadik Mihály két halálos sebet kapván fejére, futásba keresett menekülést, s paripája teljes erejéből rohant vele a Csonka-dombra, a Szent-Háromság kápolna körüli sáncok mögé. Ezen Csonka-domb borzasztó meredek és magas; a népmonda szerint Hadik ott nyargalt fel lóháton, ahol az legmeredekebb s felnyargaltában mindenütt virágok tapadtak a ló lába nyomában s ezen vonalban, melyen Hadik a Csonka-dombra felnyargalt, sem fű, sem fa, de még bokor sem nőtt. Gyermekkoromban a Csonka-dombnak ezen meredek déli részét még erdő borította, ezen erdőn át a Szentháromság-kápolna irányában csakugyan látszott egy nyílás, s a népmonda máig is azt tartja, hogy Hadik ott nyargalt fel lóháton, midőn a Mura melletti csatából menekült. Van olyan hagyomány is, amely azt tartja, hogy a fent említett csata a franciákkal vívatott III. Károly királyunk alatt, akinek a szerencse annyira hátat fordított, hogy rövid idő alatt egész Lombardiát és Toscánát elvesztette, s hadai kénytelenek voltak Tyrol hegyei közé menekülni; ezzel Krajna és Stájerország a franciák előtt nyitva állván, ezeken át gyorsan előrenyomultak egészen Csáktornyáig, hogy a vélelkedésük szerint az ottani várban gróf Althan Mihályné, született herceg Pignatelli Ágnesnél, kedvesénél tartózkodó III. Károly királyt személyesen elfogják, aki ezen szándékot jó előre észrevévén Alsólendván át menekült. A franciák tehát III. Károly királyt Csáktornyán nem találván, s megértvén annak Alsólendáván át szökését, a Mura vonalnak fordultak, s a Murán Muraszerdahelynél átkelvén, a fent leírt síkon Hadik Mihály századával megütköztek. Ezt tartja a népmonda, a történetben azonban azon csatának, illetve a franciák Csáktornyáig történt nyomulásának semmi nyoma sincs."
     A feltehetően legjelentősebb monda - egyéb történelmi hitelességeit nem vizsgálva - említést sem tesz arról, hogy Hadik Mihály a 17. század elején, azaz 1603-ban csatázott volna a térségben, ahogy azt manapság is sokan közkedvelten állítják, hanem az esemény keltezését sokkal (mintegy 130 évvel) későbbre teszi.
     A Hadik Mihály iránti érdeklődés a Lendva-vidéken egyébként akkor került az események középpontjába, amikor bársonyba vont koporsójára - több koporsó között - 1795-ben a Szentháromság kápolna kisebb javításai és tisztogatása során rábukkantak. Mivel a koporsóban egy egészen megszáradott, megfeketült tetemet találtak, a nép érdeklődése személye iránt megnőtt. Mielőtt ismertetjük az 1795-ben lezajló, bizonyos részeiben ugyancsak furcsának tűnő eseményt, szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy Dervarics Alsó-Lendva története c., a zalavármegyei millenniumi évkönyvben megjelent tanulmányában Hadikkal kapcsolatosan a következőket tette közzé: "Hadik Mihály a fejére kapott csata-sebek folytán 1733. évben szélhüdésben meghalt, s a Szentháromság-kápolna sírboltjába tétetvén, a mésszel épített, magasan álló, léghuzamos száraz sírboltban a feloszlásnak ellenállt. Ez egy teljesen ép, összeszáradt múmia, melyen a balzsamozásnak semmi nyoma s épp azért a természeti csodák közé tartozik."
     Dervarics Kálmán az érdekes, általa igaznak teljes egészében aligha vélt történetet (hiszen a későbbiek során, az idézett millenniumi évkönyvben már hagyománynak nevezi azt) a már említett újságcikkben a következőképpen mutatta be: "...amíg délben a kőművesek a kápolna körüli fák árnyékában étkeztek és hüseltek, addig a segítségükre volt leányok lementek a sírboltba, s az ott volt koporsók fedelét felfeszegették. S midőn ezt Hadik koporsóján elkövették, rémülettel látták, hogy abban egy egészen megszáradott fekete holt tetem fekszik. Megijedtek tehát és a sírboltból kifutottak, de a kőműveseknek mit sem szóltak, nehogy tettük kitudódjék. Azonban közülük az egyik furfangos leány a sírboltba visszalopódzván, Hadik holt tetemét a koporsóból kiemelte, hátára vette és felcipelte a kápolnában levő szószékre, s ott felállította oly formán, mintha az prédikálna. A kőművesek az étkezést végezvén a kápolnába bementek, s egynek közülük éppen a szószék fölötti vakolást kellett volna folytatni, s ennek folytán a lépcsőkön fölment, de amint felért, a csodálatos fekete alakot a szószéken állva látván egy sikoltással összerogyott s a lépcsőkön hanyat-homlok legurult. Ezt a többi kőművesek meghallván felnéztek a szószékre, s a fekete holt tetemet ott látván kisiettek a kápolnából és lélekszakadva futottak le Alsólendvára az akkori plébánoshoz. Mind ennek egy pár perc alatt az egész vidéken híre terjedvén, tömérdek nép csődült össze, és az akkori plébános szentséggel a kezében ment be a kápolnába, s látván, hogy nincs mitől félnie, Hadik holt tetemét lehozatta a szószékről. A segédkező leányok tettei is kitudódván, azok kihallgattattak, a koporsót, melyből az egyik leány a holt tetemet kiemelte, általuk kijelöltettek és felhozatták, aztán miután határozottan megállapíttatott az, hogy a holt tetem csakugyan azon vörös bársonnyal bevont koporsóból került ki, melynek oldalára a Hadik Mihály név volt rézszegekkel kiverve, nevezték a holt tetemet Hadiknak, s hogy csakugyan az, igazolja ezt elvitázhatatlanul azon tény, mely szerint annak édes fia, gróf Hadik András 1771. évben a Szentháromság-kápolnának a fentebb leírt kelyhet ajándékozta. Meglehet, hogy gróf Hadik Andrásnak már 1771. évben tudomása volt édes atyjának, illetve édes atyja holttestének ily állapotáról, s tán látta is azt és az a körülmény indította arra, hogy édes atyjának az 1733-ik évben történt halála után 38 év múlva, vagyis az 1771. évben ajándékozta a fent említett kelyhet az adott kápolnának. Hadik Mihály holtteteme egyike a legbámulatosabb természeti csodáknak és titkosságnak, s így nem lehet csodálni, hogy Alsólendva és vidéke oly nagy kegyelettel és tisztelettel viseltetik iránta."
     Itt ismételten megerősítjük, hogy Dervarics bizonyítékokkal alátámasztott állítása szerint a Lendva feletti Szentháromság-kápolnában pihenő Hadik Mihály az édesapja volt a nevezetes Hadik András osztrák altábornagynak, Mária Terézia királynő tekintélyes hadseregparancsnokának, akinek vezetése alatt az osztrák seregek 1757. október 16-án elfoglalták és megsarcolták Berlint. Hadik András egyéb kitüntetései mellett 1758-ban elnyerte a Katonai Mária Terézia-rendet, a Habsburg Birodalom legjelentősebb katonai kitüntetését. A Hadik Mihály és Hadik András összefüggés, valamint a valósnak tekinthető apa-fia viszony konkrétumainak a tisztázása is bővebb tanulmányozásra szorul.
     Amint arra már ugyancsak utaltunk, nem vitatható, hogy Hadik Mihály fején seb, azaz csataseb jelei is felfedezhetők. Nem zárható ki, hogy - amint az a fenti közleményből kitűnik - a sebek a franciák elleni csatából származnak, azonban (amint az a későbbiekből kiderül) valószínűbbnek tűnik, hogy a sebet valamelyik török ellen vívott csatában kapta, hiszen a történelmi Magyarország teljes területe csak a 18. század első felében szabadult fel teljes egészében a török fennhatóság alul.
     Dervarics Kálmánt, saját bevallása szerint, már fiatal korában nagyon érdekelte a Hadik-história. Azt is személyesen állapította meg, hogy a rézszegekből a koporsóra vert évszám 1733-nak felel meg. Tudomására jutott, hogy az adott korszakban (a 19. század ötvenes-hatvanas éveiben) még élt Hadik Mihálynak néhány utódja. Azok egyike volt Hadik Gusztáv cs. k. kamarás, aki az 1848/49-es forradalom illetve szabadságharc idején forradalmi tábornok és a szegedi hadtest főparancsnoka volt, akinek lakhelyeként az Arad megyei Szemlak helység volt megjelölve. Dervarics 1864. február 25-én intézett Hadik Gusztáv címére levelet, amire az utóbbi már március 5-én a következő válaszlevelet írta (az értékes leveleket, valamint Dervarics további megállapításait az Alsólendvai Hiradó 1890. augusztus 17-i számában, ugyancsak Dervarics által megjelent ismertetés alapján közöljük) :

" Tisztelt polgártársam!

     Múlt hó 25-ről kelt igen becses sorai Szemlakra intézvék, ott nem leltek, miután itt Pesten, Váczi utcza 15-ik sz. a. lakom. Késedelmes válaszom csakis innen ered, különben megtisztelő sorait, melyek reám nézve nagy érdekűek, nem hagyhattam volna rögtöni válasz nélkül. Dédősöm a rothadásnak eddig ellent állt, állapota ösmeretes előttem, - sőt láttam őt, kezeimben tartám 1815-ben, midőn mint 14 éves hadnagy (e tiszti állásomat egy későbbi korban eléggé megsajnálva) Lendván keresztül utaztam, az olasz háborúba sietve. Ez alkalommal többen jelentek meg nálam, kérve eszközölném ki a Pápánál szenté nyilvánítását, és nagy nehezen győzhettem csak meg a jó embereket ennek lehetetlenségéről míg a család fennáll. Ekkor kértem a plébánust, hagyná szegény elődömet békében, sőt még koporsót sajátkezüleg le is pecsételtem; s az akkori lelkész szavát is adta, hogy nem bontatja föl, - de szíves levelének tartalmából látom, hogy ez ígéret nem tartatott követője által.
     Fenntartván magamnak a szegény elhunytnak legközelebb egy köpenyt csináltatni, - egyszersmind kérem kegyedet, miután oly szíves a tárgy iránt magát nem csak közönyösen érdekelni, kipuhatolni azt, vajon nem volna-e célszerű, hogy a lendvai lakosság kedvébe járjunk, dédősömnek egy üveg koporsót készítetni, mely az oltár közelében fölállítatnék. Sajnálatomat kell egyuttal a felett kifejeznem, hogy miután birtok-változás miatt levéltárom igen mélyen el van jelenleg pakolva, pár hó előtt alapos adatokkal, okmányokkal nem szolgálhatnék, de melyek szép műveink kidolgozását igen gazdagítanák és könnyítenék. Ez idő alatt azonban küldhetnék minden nemű levelezéseket a múlt századból, és különféle részletes iratokat, melyek egyszersmint Lendva akkori viszonyaira valószínűleg fölvilágosítólag hatnának. Mindazonáltal addig is sietek tudatni, hogy nagy atyám (aki csakis a már említett Hadik András lehet, mivel Dervarics és Nagy Iván szerint Hadik Mihály egyetlen fia volt - G.L.) Kőszegen született, és e szerint gyanítható, hogy dédősöm ott lakhatott huzamosabb ideig, de későbben Lendván mint nyugalmazott kapitány időzhetett.
     Hogy török csatában nyerte a sebeket, az kétségtelen, e sebek folytán vagy szélütés következtében múlt-e ki, bizonytalan, de az első elfogadhatóbb. Az, hogy neje Hardy családból származott bizonyos; ezen Elsassi családdal hadjárat alkalmával ösmerkedhetett meg, mely nemzetség máiglan is él Elssasban. A hely a sírboltban, mely dédősömnek jutott, vagy következménye a kegyeletnek, mellyel a népség a köztiszteletben álló egyén iránt viseltetett, vagy pedig mert igen vallásos volt, hogy nevezetesen járult a kápolna felépítéséhez.
     Becses válaszát várva és köszönetemet nyilvánítva, hogy e tárgyat nem csak fölületes figyelemmel illeti, mit több történetíró megtenné, - egyúttal szíves oltalmába ajánlom ősömet, és kérem lehetőleg oda hatni, hogy még jobban ne csonkitassék, hisz ha a lakosság szentnek tekinti, örömmel fogom az üvegkoporsó elkészítését szorgalmazni, melléje pedig egy perselyt, hogy a hívő népesség adakozzék a szegények számára. Dédősöm holt teteme az által pár szegény családnak szolgálatot tehet, - és unokája ez irányban a példával megteheti a megkezdését. Honfiui tisztelettel s azon reményben, hogy találkozunk még az életben, vagyok készséggel:
     Grf. Hadik Gusztáv"

     A levél után Dervarics számára teljesen egyértelmű volt, hogy a Szentháromság kápolnában nyugvó Hadik azonos a Nagy Iván által írt Magyarország családjairól írt műben szereplő II. Hadik Mihállyal. A következőekben tekintsük át, hogy mi áll a Nagy Iván féle nagyszabású műben.
     A nyolc kötetes könyv szerint a Hadik család Thurócz megyei eredetű (a történelmi Thuróc vármegye ma Szlovákiában található), amelyből már a XVI. században több protestáns lelkész került ki. A későbbiek során is a családból többen folytatták ezt a hivatást. A családfán I. Mihály néven szereplő személynek, akit 1669-ben a Trencsén megyei nemesek listáján találhatunk, Jabloniczky Juliával kötött házasságából két fia született, akik közül egyiket ugyancsak Mihálynak kereszteltek (a családfa szerint őt II. Hadik Mihály néven jegyzik), és akiben a mi lendvai hősünket tisztelhetjük. II. Hadik Mihály katonai pályára lépett, és azzal - Nagy Iván szerint - családjának új fényt szerzett, és további emelkedésének alapját megvetette. Egyébként már I. Mihály is mint zászlós Nyitra várának őrségében szolgált, és 1680 táján esett el. Miután II. Hadik Mihály korán elveszítette édesapját, István nagybátyja gyámsága alá került, amíg az is egy csatában el nem esett. Előbb a Pálffy, aztán az Ebergényi ezredben volt apród, azt követően nyolc esztendeig mint írnok szolgált. 1701-től a Nádasdy ezredben lett zászlós, majd 1705-ben hadnaggyá rukkolt elő, 1709-ben viszont kapitány lett egészen 1733-ban bekövetkezett haláláig (halála okát a Nagy Iván kötet "szélhüdésben" jelöli meg). Hadik Mihály hűsége és érdemei jutalmául III. Károly királytól 1720. november 6-án címeres nemesi levelet kapott (a kötetben a címer leírása a következőképpen szerepel: "a vért fekete udvarában egy királyi koronán hátulsó lábain oroszlán áll, kettős farkát háta mögött felkondorítva, szájában egy törökfejet üstökénél fogva, első jobb lábában pedig kivont kardot tartva. Ugyan ehhez hasonló oroszlán emelkedik ki a vért fölötti sisak koronájából is. Foszladik jobbról ezüst kék, balról arny-kék."). A "mi" Hadik Mihályunk 1708. augusztus 10-én házasodott, feleségül vette - amint azt már Hadik Gusztáv idézett levélében is olvashattuk - a néhány évvel korábban nemesi rangot nyert Hardy Gotfried Franciska nevű leányát, akitől a következő esztendőben Kőszegen a már említett András fia, a későbbi nagy hadvezér és számos fontos állami tisztség viselője született.
     E rövid kitérő után visszakanyarodunk Dervarics levelezésére Hadik Gusztávval. A fent közölt levél kézhez kapása után ismét írt a Pesten élő utódnak, és arra ösztönözte őt, hogy a vidék lakossága óhajának megfelelően, a holttestet egy üveg koporsóba helyezve a főoltárba (netán mellé) tétessék. Az ünnepélyes áthelyezési rendezvény megtartására Dervarics 1864. május 5-ét tartotta megfelelő időpontnak. Levélben megkérte Hadik Gusztávot, hogy az alkalomra köpenyt, csizmát és egy díszes koporsót csináltasson.
     Hadik Gusztáv 1864. március 28-i keltezésű levelében válaszolt Dervarics Kálmánnak, és jelezte, hogy igyekezni fog az igényelt tárgyak elkészítését biztosítatni, amihez azonban néhány pontos adatot kért a koporsó és a csizma nagyságára vonatkozólag. Levelében továbbá az alábbiakat írta: "Nem tudom még a felső koporsót (a belső üvegből leend) ércz- vagy fából csináltassuk, ez iránt, és miután az egész ügyben rokoni gyöngédségből Grf. Hadik Bélát, tengeri alvezért, unokaöcsémet nem mellőzhetem, az ő véleményére is várok, valamint őt is felhívtam a leendő lendvai ünnepélyen megjelenni, meglévén győződve, hogy a kegyetek részéről engem illető szíves meghívást nem lesznek idegenek őreá is kiterjeszteni. Ő jelenleg Triesztben a mexicói császár elutazásánál lévén csak egy pár nappal későbben értesíthet engem. Úgy is még a mértékeket nem veszem, nem lehetne a tárgyak elkészítésébe fogni. Nagy Ivánnal eddig nem találkozhattam, mert e percben gyengélkedő vagyok, de azonnal felkeresendem, ha ismét kijárhatok. Többi kérdésére csak akkor adhatok kegyednek határozott fölvilágosítást, ha az eddig kezeimnél még nem lévő családi levéltárból kiszedendem jelesen Nagyatyám sajátkezű életleírását; ebben bizonyosan dédősömről minden a legkisebb részletekig érintve leend..."
     Az utóbbi levél megérkezése után Dervarics Kálmán egybehívta Lendva értelmiségét, és ismertette velük tervét a május 5-re tervezett ünnepséggel kapcsolatosan. A találkozón az akkori lendvai plébános, Stirling Antal is jelen volt, aki - Dervarics szerint - nagyon ellenezte, hogy Hadik holttetemét üveg koporsóban a Szentháromság-kápolna főoltárába helyezzék. Annak ellenére, hogy az emlékezésre Dervarics már Hadik Gusztávot is meghívta, a plébános nem hajlott az együttműködésre. Stirling Antal a szombathelyi püspöknél kieszközölte a tervezett rendezvény betiltását. A püspöki döntés Dervaricsot és a vele rokonszenvezőket nagyon elkeserítette, azért a kellemetlen helyzetről ő azonnal tájékoztatta Hadik Gusztávot.
     Hadik Gusztáv 1864. április 14-én Pesten kelt válaszlevélében a következő olvasható:

" Tisztelt hontársam!

     Szíves utóbbi levelére csak ma válaszolok, miután több véleményt meghallgatva, de főleg Lonovics Érsekkel volt hosszabb értekezletem után, egész határozottan tájékozhatom magam, hogy a szombathelyi püspöknek csakugyan igaza van, hogy minden Cultusz az elhunyt emlékére, a fennforgó körülmények közt tilos, - sőt hogy az illetők, kik előidéznek, felelősség alá is vonatnának az Egyház által. E szerint tervem a következő: Bécsben készítetek egy rézkoporsót, melynek belseje üvegből leend (itt nem készítnek az effélét), ha ez elkészül, zárral diszítménnyel, akkor levitetném Lendvára és a búcsú után, mert a búcsú alkalmával sem szabadna valami Manifestatióba bocsájtkozni, gyászmisét tartatnánk, és egy alapítvány által szentesítenénk az elhunyt emlékét. Sajnálom, hogy ezen eltérő nézetek nem összhangzók a lendvai népesség óhajtásaival, de bármiként is karoltatnék fel az ügy, pillanatilag nem lehet rajta orvosolni. A midőn irományaimhoz juthatok, előfogom a kérdéses okmányokat szedni, és azonnal megküldeni. Lakás és birtokváltoztatás végett a levéltár több ládákban el lévén pakolva, nem tudom tisztjeimet egész határozottan azon ládára figyelmeztetni, melyben a kívánt iratok leendnek, és több okoknál fogva, az egész Archivum fölbontását nem szeretem idegen kezekre bízni. Hadik Béla unokaöcsém is még mindig a Meksicoi császár oldalán van és valószínűleg elkíséri őtet Spanyolhonig, ő nélküle nem óhajtanám dédősöm áthelyezését.
     Mélyen érzett köszönetemet soraim zártán hozom kegyednek, ki annyi szívvel és faradsággal foglalkozik ez ügy körül, hogy azt soha nem felelendi.
Őszinte lekötelezettje:
Hadik Gusztáv"

     Dervarics Kálmánnak az Alsólendvai Híradóban közzétett írásából azt is megtudjuk, hogy Stirling esperes-plébános Hadik földi maradványait ismét koporsóba akarta záratni és a sírboltba vissza kívánta tétetni, amit végül mégsem mert teljesíteni, hiszen azzal túlságosan szembe került volna az alsólendvai közvéleménnyel. Sajnálatos módon Dervarics Hadik Gusztávtól nem kapott (kaphatott) több levelet és semmilyen információt sem, mert - amint azt a budapesti újságokból megtudta - az egykori forradalmi tábornok időközben meghalt. Talán még ma is célszerű lenne próbálkozni a levéltárokban az egykori Hadik-levéltár iránt érdeklődni, még ha a térségünkre vonatkozó újabb információk feltárására aligha van túl nagy esély.
     Dervarics Hadik Gusztávval, a lendvai hős dédunokájával folytatott levelezései során így is számos fontos információt tudott meg Hadik Mihályról, amelyek a Nagy Iván féle kötetnek a Hadik családra vonatkozó jellemzésével szépen kiegészítik egymást, és a kettő együtt egyértelműen bizonyítja, hogy a jeles katonaember nem az 1603-as török csatában halt meg.
     A történelmi hitelesség szempontjából némi bizonyítékként az is szolgál, hogy a nevezetes (ma a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban őrzött) Bánffy-napló bejegyzései számos fontos eseményről szólnak, amely a vidékünk legtekintélyesebb főúri családjának életével bármilyen formában összekapcsolható, azonban Hadik Mihályról még említés sem történik benne. Egyéb történelmi dokumentumok, eddig ismert és feltárt hiteles történelmi források sem tartalmaznak olyan szöveget, ahol az 1603-as alsólendvai csatát illetően bármilyen Hadik név említve lenne. Szinte biztosra vehető, hogy a különböző katonai műveletekben jeleskedő Hadik Mihály ugyancsak adományozó volt a lendvahegyi Szentháromság kápolna építésekor, és halála után azért kerülhetett a kápolna alatt megépített, tégla burkolattal ellátott sírboltok egyikébe. Életútját valamennyire megismerve az is valószínű, hogy bizonyára nagy támogatója volt a kápolna építésének, amelyet a török Magyarországról való kiűzése tiszteletére, különösképpen Kanizsa visszafoglalásának örömére építtetett - néhány adakozó segítségével - 1727/28-ban a Gludovácz család.
     A különböző meseszerű eseményekkel Hadikot a már említett Vachott Sándorné kapcsolta össze. Végezetül azzal kapcsolatosan közöljük Dervarics befejező gondolatait az Alsólendvai Hiradó 1890. augusztus 17-i számában: " Mielőtt Szentháromsági Hadikunk történeti életrajzát amennyire szerét tehettem, befejezném, nem mulaszthatom el megjegyzést tenni az özvegy Vachott Sándorné által írt és Nagy-Kanizsán a Zalai Közlöny könyvtára füzetében megjelent Hadik lovagra, - nevezett írónő mondának nevezi azon művét, az azonban nem monda, hanem légből kapott mese, mert a történetirásból tudjuk, hogy az alsó-lendvai Bánffy család Bánffy Kristófban 1644-ik évben kihalt, fentebb kiderítettem azt, hogy a mi Hadikunk 1733. lévben halt meg, amikor már Alsólendvát herceg Esterházy bírta, így a valóságnak nem felehet meg az irónő azon állítása, hogy a mi Hadikunkat 1733. évben Bánffy Elemér ölte meg. A mondának pedig mindig valamely valódi eseményhez vagy helyhez ragaszkodnia kell, s mihelyt ettől eltér, többé már nem monda, hanem mese! Megjegyzem végre, hogy az alsólendvai Bánffy család egyetlen egy tagjának sem volt Elemér neve."

Irodalom:
- Alólendvai Hiradó; Vegyes tartalmu hetilap 1890. augusztus 10. és 17-i számai , Dervarics Kálmán cikkei (OSZK)
- Bánffy-Napló (eredeti); megtalálható: Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely - Dervarics Kálmán: Alsó-Lendva története. In.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra, Nagykanizsa 1896
- Halász Albert: Az alsólendvai sajtó és a néprajz 1889-1919. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva és a Hunga-Print Nyomda és Kiadó, Budapest 1994 - Horváth Sándor: Alsólendva múltja és jelene. Alsólendva 1942
- Göncz László: Fejezetek Lendva történetéből 1920-ig. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva 1996
- Zbornik Občine Lendava - Lendva Község Közleménye. Lendva 1981
- Magyarok Krónikája. Szerkesztő: Glatz Ferenc - Officina Nova, Budapest 1995
- Nagy Iván: Magyarország családai cimerekkel. Pest 1857