A szentkúti szűzanya (Századvédi vallásos népiratból származó metszet)

Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében

(Veritas Könyvkiadó, Budapest, 1944, 7-11.old.)

PÁLOSSZENTKÚT

    A katolicizmus színes magyar változatait, népi hangulatát kevés búcsújáróhelyünk érezteti annyira, mint az újabban Pálosszentkútnak nevezett ferencszállási Szentkút, Kiskunfélegyháza közelében. Ez a Szentkút nem vert .nagyobb hírt, egyszerű és alázatos, mint azoknak a csöndes parasztoknak hite, akik olyan hűséggel szokták fölkeresni. A legutóbbi időkig még papja sem volt, Félegyházáról gondozták, igaz: buzgó megértéssel. Csak pár éve van a hazatért pálosok kezében, akikre itt gyönyörű hivatás várakozik: az Alföld magyarságának az új középkor igézetében, valami modern monaszticizmusban való kiteljesítése. Van ebben a kegyhelyünkben valami friss, fiatalos, ami megragadja a híveket. Minden különösebb propaganda nélkül is a Kiskunság népének szent helye, kegyelemforrása.
    Szentkút ellenőrizhető története a XVIII. századba nyúlik vissza. A legenda azonban korábbi időkről is tud. Elmondja, hogy a hódoltsági időkben még templom állott a mai szent kút közelében. A lakosságnak azonban a fenyegető török elől menekülni kellett. A templom elpusztult. Hogy a pogány az Oltáriszentséget meg ne gyalázza, a hívek menekülés közben egy közeli kútba rejtették. Ennek emlékezete később is . fennmaradt.
    A szétszóródott pap és templom nélkül maradt hívek, egyszerű pásztorok hosszú időkön át ehhez a kúthoz jártak aztán ájtatoskodni, amelyet az Ostyában rejtőzködő Isten egykor megszentelt. Egy gazdag ember azonban oktalan gőgjében betömette a kutat, de szándéka hiába való volt. A kút minden reggelre kitisztult, kilökte magából a belehordott földet és így a gazdag ember megszégyenült. Az esetnek híre futamodott és a hívek most már a kutat távolabbi vidékekről is fölkeresték.
    A másik, általánosabb magyarázat szerint 1791-ben történt, hogy itt a ferencszállási pusztán az egyik pásztor éjféltájban erre terelte nyáját. Egyszercsak ismeretlen forrásra akadt, amelyből fényesség sugárzott ki. A fényességből Szűz Mária alakja bontakozott ki és a pásztor az angyalok énekét hallotta. Látomásának hírére mindenfelől jöttek zarándokok a kis erecskéhez, amely a Boldogságos Szűz megjelenése után is megmaradt. Hiába volt minden tilalom, a búcsúsok folyton szaporodtak s a kútnál csodás gyógyulások történtek. A hatóságok a forrást be akarták tömetni, de csak egy káromkodó természetéről hírhedt ember vállakozott a munkára. A forrás azonban azonnal kihányta magából a földet, sőt nagy kúttá szélesedett. Az embernek karjai meg bénultak, ivadékait is állandóan csapások érték. Nem sokára a kultuszt az Egyház is elismerte. A hívek alamizsnájából 1875-ben a középkori templom romjain felépült a mostani szentkúti kápolna. Legnagyobb búcsúja Pünkösd napján van. Ilyenkor ötven-hatvan színmagyar helység hívei is fölkeresik Szűz Mária szentkúti tanyáját. Hatásának köre északon egészen Kecskemétig, Lajosmizséig, nyugaton a Dunáig, délen Halasig, keleten a Tiszáig, Szeged vidékéig terjed.
    A szent kút és kápolna ott foglal helyet a tanyák között a maga csendes magárahagyatottságában, paraszti igénytelenségében. Csak a fák, szőlők és búzavetések ékesítik, igaz, minden művészi dekorációnál hatalmasabban. Az élet bibliai egyszerűsége fogad bennünket: a kenyér és a bor az oltárra és az emberek asztalára kerül. A Szentkútnak ebben a magányosságában, magasztos szegénységében, a természetnek a természet fölöttiekre hangoló csöndjében a kiskunsági paraszt nép a maga környezetének megszentelt mására, életének égi igazolására ismer rá. A Szent Szűz megjelenésével vigasztalta meg e komoly, munkás parasztokat és most rnár itt él közöttük ezen a tanyai tájon, közelről látja éIetüket és munkájukat. Szereti őket, ahogy e nehézkes emberek is annyira szeretik őt. Messziről eljönnek hozzája. Azt ajánlják fel neki, ami szegénységükből éppen kitelik: a fáradságukat. Azt hisszük, nincs ajándék, amiben Máriák nagyobb kedve telnék.
    A délutáni nap melegen tűz a búcsúsokra, akik komoly, ünnepő feketében gyalogszerrel közelednek a Szűz Szűz árnyas hajléka felé. 40-5O kilométer a lábukban, de szemükben a hazaérkezés megilletődött boldogságából csillog valami. A kápolnában köszöntik Szűz Máriát:

Óh, egeknek lilioma, szép Szúz Mária,
Ferencszállási kis kápolna ékes csillaga.
Én tehozzád idejöttem, ékes szűz virág,
Méltóztassál meghallgatni, kegyes Szűzanyánk...

Térdepelve adnak hálát neki, hogy idesegítette őket. Utána megkerülik a szabadon álló oltárt, zsebkendőjüket végighúzzák az oltáron, az angyalok és a Szűzanya szobrán, majd letörlik vele a búcsújárás verejtékét.
    Megragadó látvány az ájtatosságok csodálatos gazdagsága és szimultánizmusa. Itt új búcsús csoport, úgynevezett kereszt érkezik. Szeretne a kápolnába jutni, hogy köszöntse a Szent Szűzet. Nem tud bejutni, mert egy másik kereszt már megelőzte. Ezért a kápolna előtt letérdel és várja, hogy őreá is sor kerüljön. Újabb búcsúsok jönnek, akik meg a kápolnát kerülik énekszóval. Nem türelmetlenek. Ismét egy másik csoport a stációkat járja. Ott egy különálló Mária-szobor, amott pedig egy kisebb, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolnában (amelyet, mint mondják, egy egyszerű szegedi kofaasszony emeltetett) ájtatoskodnak. Magánál a szent kútnál is állandóan vannak. Egyesek a kút előtt térdelnek, úgy imádkoznak. Mások a vizében mossák, áztatják beteg tagjaikat. Nem feledkeznek meg természetesen lelkük tisztálkodásáról sem: elvégzik gyónásukat a szabad ég alatt, hatalmas fák árnyékában rögtönzött gyóntatószékekben várja őket a pálosokkal együtt a környék papsága.
    Elköltik szerény vacsorájukat, kissé megpihennek, hogy újult erővel szolgálhassanak Máriának. Az egyes keresztek külön-külön - litániát, olvasót imádkozva, énekelve - körmenetet tartanak. Lassan beesteledik. Ilyenkor a szent keresztbúcsút járják, azaz keresztalakban, égő gyertyával a kezükben ájtatoskodnak. A kereszt közepén búcsúvezető társuk, aki magát Krisztus bojtárjának szokta nevezgetni, irányítja őket. Pünkösd vigíliájára való tekintettel különösen a Szentlélek ajándékaiért könyörögnek. Más csoportok lepihennek a fűre és misztikus gyertyalángnál követik vezetőjük énekét. A kápolnában egész éjjel virrasztanak. Kinek jutna ugyan eszébe, hogy testének kényelmével, pihenőjével törődjék? Az alföldi homok misztikus illatokkal virág zik ezen az éjszakán.