A kegyhely a Mária Zarándokúton található

Rakamaz

Szabolcs megyében, az egri főegyházmegye területén lévő kegyhely
    Szabolcs megyében az egri főegyházmegye területén található Rakamaz. Ősidők óta fönnáll a rakamazi plébánia, anyakönyvei pedig.már 1729-től hirdetik a vallásos buzgóságot. Szabolcs megye, dadai felfelsőjárás. A rakamazi Kálvária-búcsú egyetlen latin szertartású búcsújáró helye a szabolcsi híveknek. Valamikor a falu szélén volt a Kálvária-daomb, de ma már a település közepén áll egy hordott földhalom. Erre a dombra építettek a 17. században egy kis kápolnát azzal a céllal, hogy az remetehajlék legyen. Később kibővítették. Mostanra takaros kis templom lett belőle. Szeptember 14. utáni vasárnapon van a búcsújárás. Ez az őszi búcsú nagyon népszerű és látogatott. Éjfélig van szentségimádás, utána pedig népi ájtatosságokkal töltik ki az éjszakát. Természetesen a nagytemplom és a templomi hittantetem is a virrasztó zarándokok rendelkezésére áll. A búcsú vasárnapján hétkor és kilenckor görög szertartású szentmisék vannak, a fél tizenegykor kezdődő ünnepélyes szentmise pedig római szertartású. Közúton és vasúton is megközelíthető a kegyhely. Vonattal Nyíregyháza-Görögszállás vagy Szerencs irányából.

(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balassagyarmat, 1991. 242.old. nyomán)


Perényi Károly: A Kálvária-kápolna Rakamazon és a Római Katolikus templom (Szent István király)
A rakamazi kápolna szentélye Foto: Nagy Zoltán

A rakamazi kápolna Foto: Nagy Zoltán

Rakamazi zarándokok búcsúzó éneke
(dallama: Köszönteni jöttünk, óh, Mária..., vagy: Jertek ide, Máriának drága búcsús...)

1. Elérkezett a búcsúnak legfájdalmasabb perce,
Itt kell hagyni e szent helyet, Jézusunk szent keresztje,
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

2. Megkönnyülte szívünk-lelkünk, így boldogan mehetünk.
Boldogságunk határtalan, mert vétkünket letettük.
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

3. Szent keresztnek drága fája, tanítsál meg minket is,
Hogy szívünknek mindet terhét nem a világ veszi le.
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

4. E vilátgnak csalfasága nem ronthatja szívünket,
Mert szent kereszted árnyéka beragyogja lelkünket.
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

5. Isten veled szent keresztfa, most már útnak indulunk
Visszük haza keresztfádat, családunkba gyámolul.
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

6. Röpke, pillanatnyi halál, minden búcsú, s távozás,
Ha majd eljssz miérettünk, ismerősként járjon át.
Úr Krisztusnak e hajléka, rakamazi Kálvária,
Búcsút veszünk már tetőled, megváltónk keresztfája.

(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balssagyarmat, 1991. 242.old.)


A Civertan Studió légifotói:






Képek a plébániatemplom 2005.évi Szent István napi búcsújáról (Fotó: Tilki Gézáné):

Fotó: Tilki Gézáné
Fotó: Tilki Gézáné
Fotó: Tilki Gézáné

Képek a 2005.évi Kálvária búcsúról (Fotó: Suller Mária):

Fotó: Suller Mária
Fotó: Suller Mária
Fotó: Suller Mária


Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán

Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Szent Rita oltár; Foto: Nagy Zoltán
Foto: Nagyné Gyurán Ildikó Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán

Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán
Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagyné Gyurán Ildikó Foto: Nagy Zoltán Foto: Nagy Zoltán

2004-ben a Szent Kereszt felmagasztalása búcsú szeptember 19-én, vasárnap lesz. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. Előző nap, szombaton délután keresztút, este 6-kor szentmise.
A rakamazi plébánia címe: 4465 Rakamaz, Szent István út 135. Tel.:42/371-041

Vissza a kezdő oldalra