Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében
(Veritas Könyvkiadó, Budapest, 1944, 36-38.old.)Tétszentkút
Egy katona „testfájó" volt. Mindenfelé orvosoltatta
magát, de csak nem tudott meggyógyulni. Egyszer
azt álmodta, hogy itt a téti erdőben talál a bajára
forrást, abban mossa meg magát. Fogadalmat is tett
kápolna építésére. Amint a kápolna épült, úgy épült fel
ő is a betegségéből. Mikorra elkészült, ő is meggyógyult. - Így mondotta el egy öreg szentkúti ember,
Aillert Keresztély császári katonatiszt csodálatos történetét aki 1715-ben csakugyan visszenyerte egészségét
ezen a helyen. Fogadalmát be is váltotta.
A magányos kápolna hamarosan kis falut vonzott maga köré, sőt messze vidékek virágzó kegyhelye lett belőle. Főoltárán a híres Mariahilf-kegyképnek szinte csodatevő hírbe került másolata, ami egyrészt a környék magyarságának német eredetére, másfelől pedig az idegen kultusz elmagyarosodására utal. A magyar környezetet a Kegykép őrállóinak: Szent Istvánnak és Szent Lászlómak szobrai is kifejezik. Van két mellékoltár is: a családi élet, a mindennap védőszentjeinek, Szent Annának és Szent Józsefnek tiszteletére. A búcsúsok nem a nagy lelki szenzációkért, hanem egyszerű életük megszenteléséért, betöltéséért jönnek ide. Ennek adományáért elsősorban Jézusnak egyszerű atyafisága jár közbe.
Amikor a kápolnát, a mostani szentélyt templommá bővítették, akkor a szent kút - véletlenül-e, vagy szimbolikus szándékkal - a szószék alá került. Ma már teljesen beomlott. Lehet, hogy valamelyik régi plébános visszaélést látott a szent kút vizének laikus alkalmazásában és nem akadályozta meg az eltűnését. Bizonyára jóhiszeműen cselekedett, de nem okosan, hiszen a szentkutak vize a búcsújáró népnél szakrális hivatást tölt be, a tisztálkodás naiv, de mélyértelmű lehetőségét jelenti. Túlbuzgóságában tévedett, mert megbolygatta vele a búcsújárás hagyományos rendjét, paraszti etikettjét.
A téti szent kút vizének foganatosságát még távoli vidékek öregei is .máig emlegetik és amikor az ő szavuk nyomán a fiatalabb nemzedékek elzarándokolnak ide, a szent kutat hiába keresik. Bizonyára nem tévedünk, ha ebben a körülményben látjuk a téti kultusz lassú sorvadását.
A hajlék, amelyet Aillert Keresztély az Úrnak épített, különben gyönyörű meglepetés, leggyöngédebb, legartisztikusabb kegyhelyeink egyike. Elhanyagoltsága mintha még fokozná sejtelmes szépségét. A szentélynek, vagyis az eredeti kápolnának művészi megfogalmazása igazán hivatott kézre vall. Az oltár meleg vonalai, a hajótól elválasztó magas vasrácsozat, a falaknak mennyei fehérsége, a magyar katolikus barokk kultúrának ide, a mesze pusztára is kisugárzó fényességét, és egyetemes erejét csodálatos bölcseségét és fölmérhetetlen érdemét villantja meg előttünk. A hajónak nincs menynyezete, a tető gerendázata a maga igéző egyszerűségében itáliai ókeresztény élményeket idéz föl bennünk, egyben a templomnak a nagyság és messzeség titokzatos hangulatát adja. Megfordultunk már sok magyar kegyhelyen, de ilyen álomszerű, Mária örök szépségére emlékeztető élményben még alig volt részünk. A templomnak ezt a hangulatát kár volna megbolygatni.
A szépségnek e kultikus izzása, meggyőződése még hevítette, táplálta a környék parasztságát az egész XIX. század folyamán, de korunkra már csak morzsák, megindító romok maradtak belőle. Milyen nemes feladata lesz a buzgó pasztorációnak a kultusz újjáépítése, hogy a vidék beteg: szegénységgel küzdő, külvárosi hatásokkal fertőzött népe ama katonatiszt módjára újra eltaláljon a kegyelmek téti tengeréhez, nemcsak a paraszti hagyományok mindinkább lankadó sugallatánál, hanem egy korszerű lelki reorganizáció magával sodró lendületénél, apostoli tüzénél fogva is.
A magányos kápolna hamarosan kis falut vonzott maga köré, sőt messze vidékek virágzó kegyhelye lett belőle. Főoltárán a híres Mariahilf-kegyképnek szinte csodatevő hírbe került másolata, ami egyrészt a környék magyarságának német eredetére, másfelől pedig az idegen kultusz elmagyarosodására utal. A magyar környezetet a Kegykép őrállóinak: Szent Istvánnak és Szent Lászlómak szobrai is kifejezik. Van két mellékoltár is: a családi élet, a mindennap védőszentjeinek, Szent Annának és Szent Józsefnek tiszteletére. A búcsúsok nem a nagy lelki szenzációkért, hanem egyszerű életük megszenteléséért, betöltéséért jönnek ide. Ennek adományáért elsősorban Jézusnak egyszerű atyafisága jár közbe.
Amikor a kápolnát, a mostani szentélyt templommá bővítették, akkor a szent kút - véletlenül-e, vagy szimbolikus szándékkal - a szószék alá került. Ma már teljesen beomlott. Lehet, hogy valamelyik régi plébános visszaélést látott a szent kút vizének laikus alkalmazásában és nem akadályozta meg az eltűnését. Bizonyára jóhiszeműen cselekedett, de nem okosan, hiszen a szentkutak vize a búcsújáró népnél szakrális hivatást tölt be, a tisztálkodás naiv, de mélyértelmű lehetőségét jelenti. Túlbuzgóságában tévedett, mert megbolygatta vele a búcsújárás hagyományos rendjét, paraszti etikettjét.
A téti szent kút vizének foganatosságát még távoli vidékek öregei is .máig emlegetik és amikor az ő szavuk nyomán a fiatalabb nemzedékek elzarándokolnak ide, a szent kutat hiába keresik. Bizonyára nem tévedünk, ha ebben a körülményben látjuk a téti kultusz lassú sorvadását.
A hajlék, amelyet Aillert Keresztély az Úrnak épített, különben gyönyörű meglepetés, leggyöngédebb, legartisztikusabb kegyhelyeink egyike. Elhanyagoltsága mintha még fokozná sejtelmes szépségét. A szentélynek, vagyis az eredeti kápolnának művészi megfogalmazása igazán hivatott kézre vall. Az oltár meleg vonalai, a hajótól elválasztó magas vasrácsozat, a falaknak mennyei fehérsége, a magyar katolikus barokk kultúrának ide, a mesze pusztára is kisugárzó fényességét, és egyetemes erejét csodálatos bölcseségét és fölmérhetetlen érdemét villantja meg előttünk. A hajónak nincs menynyezete, a tető gerendázata a maga igéző egyszerűségében itáliai ókeresztény élményeket idéz föl bennünk, egyben a templomnak a nagyság és messzeség titokzatos hangulatát adja. Megfordultunk már sok magyar kegyhelyen, de ilyen álomszerű, Mária örök szépségére emlékeztető élményben még alig volt részünk. A templomnak ezt a hangulatát kár volna megbolygatni.
A szépségnek e kultikus izzása, meggyőződése még hevítette, táplálta a környék parasztságát az egész XIX. század folyamán, de korunkra már csak morzsák, megindító romok maradtak belőle. Milyen nemes feladata lesz a buzgó pasztorációnak a kultusz újjáépítése, hogy a vidék beteg: szegénységgel küzdő, külvárosi hatásokkal fertőzött népe ama katonatiszt módjára újra eltaláljon a kegyelmek téti tengeréhez, nemcsak a paraszti hagyományok mindinkább lankadó sugallatánál, hanem egy korszerű lelki reorganizáció magával sodró lendületénél, apostoli tüzénél fogva is.