Főtisztelendő Plébános Úr! /
Nagytiszteletű Lelkész Úr! Tisztelt Egyházközségi
Képviselőtestület / Tisztelt Gyülekezeti Presbitérium! Tisztelt Civilközösségi Szervezők! Ezen levelünk a feltámadási menet
korábbi résztvevőinek ismerős lesz. Hozzájuk ismét, az újakhoz először
fordulunk jóakaratukban és segítőkészségükben bízva. A 2004. dec. 5-i
népszavazás elszomorító nemzeti látlelete keltette életre kezdeményezésünket. Célunk az volt, hogy e zarándoklattal
hirdessük az elfásult vagy csalódott honfitársainknak a Feltámadott Krisztussal
való szövetségünket, s nemzeti újjászületésünk tiszta vágyát. A kettőt
egységbe fogva és egyszerre. A feltámadási menet 2005-ben és 2006-ban is
megvalósult: a csaknem 2000 km-es nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig
tartóan Tihanytól Csíksomlyóig áthaladt mindegyik magyarok
lakta utódállamon. Ezt a távolságot a résztvevők körülbelül 30-40 km-es
szakaszokat vállalva, stafétaszerűen adták össze. Tehát nem egy csoport
zarándoklatát jelenti, hanem több mint százét. Az útvonal eszmeileg egy szívet rajzol a Kárpát-medencébe. A feltámadási menet egyik ága
Zamárdiból délnyugati irányba indul el, majd a szlovéniai magyaroktól
visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyében
lép be Erdélybe, s halad Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé halad,
és Sopronnál keletre fordulva Felvidéket, Észak-Magyarországot, Kárpátalját
köti össze Erdéllyel és Csíksomlyóval. A feltámadási menet idei útvonala a
tavalyihoz hasonló, de változhat a szervezés során. (Kérték, hogy a menet egy
rövid leágazással az Alföld közepén is haladjon át.) Az erről szóló, zártkörű
táblázatunk adatai tehát egyelőre tájékoztató jellegűek.
Nagy nyilvánosságra (média, honlap) akkor hozzuk, ha megvan mindegyik stáció. A feltámadási menet jelvénye
– az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt – úgy van fából kifaragva, hogy
mindkét útvonalé a teljes jelképet
mutassa. Ez a motívum egyaránt elfogadható megoldás a katolikus és protestáns
magyarok számára, s továbbá Árpádkori eredetében benne rejlik keresztény/keresztyén
egységünk ideája. Benne rejlik e zarándoklat idejének - húsvét (kereszt),
pünkösd (szárny) - szimbolikája is. A kezdet egységét úgy fejezzük ki, hogy
nagypénteken a tihanyi kálvária feszületénél még egy a feltámadási jelvény,
majd délután 3 órakor válik ott ketté, s hozzuk át egyik felét Zamárdiba. A
jelvényre a résztvevő közösségek – kifejezve a zarándoklat eszméjének igenlését
- egy szalagot köthetnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe
pedig beírhatják a mindnyájunknak szánt üzenetüket és élményeiket. A feltámadási menet
létfeltétele, hogy 30-40 km-enként, az ún.stációtelepüléseken meglegyenek a helyi szervezők. Az
eddigi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy plébánia, gyülekezet, lelkiségi
közösség (Kolping-család, cserkészcsapat, keresztény/keresztyén férfi vagy
nőegylet…) valamint világi közösség (például polgármester és segítői,
huszárhagyomány-őrzők, polgári kör, kulturális egyesület) egyaránt végezte a
helyi szervezést, vagy besegített. A feltámadási menet
krisztusi szellemiségű, a Megváltó mindnyájunké, de ha ellenérzést táplálna a
településükön élő más nemzetiségűek közössége e kezdeményezés iránt, a
Krisztusban való egység eszméjének kinyilvánítása jó érv lehet a
megnyugtatásukra. A feltámadási menet a határon túl eddig egyébként sehol nem
volt úgymond „tüntetőleges”, de megalkuvó sem, mert a helyi szervezőket mindig jellemezte
a „Ne féljetek!” jézusi biztatása. Eddigi tapasztalataink
alapján még egy imitt-amott felmerülő ellenérvre is ki kell térnünk. Vannak
olyan testvéreink, akik azt vallják, „nem sokat ér a szimbolikus tett a mai
világban”. „Munkahely kell, tisztességes bér, tisztességes kamatú hitel,
anyanyelvi oktatás minden szinten, effélékkel újítható meg a magyarság…” –
mondják. Ez igaz is, csak vegyék mindehhez, hogy a lelket, az életbe vetett
hitet, a közösséget, a nemzetet istenes közösségi ünnepek erősítik, újítják
meg. Ebből következnek majd az élet minden területére kiterjedő konkrét és
praktikus lépések, amelyek a két fél erejéből a fenti óhajtások megvalósulását
is elősegíthetik. Egy példa: pontosan a 2005. évi feltámadási menetnek
köszönhető egy határon inneni és egy határon túli magyar településnek az
összefogása. Egy stációtelepülési közösség
konkrét teendői: - A településükre beérkező, előttük
lévő stációtelepülés menetét kell fogadniuk, és az átvett feltámadási jelvényt,
zarándokkönyvet alkalmas helyen és módon másnapig tárolniuk. A szervezőknek ebből
következően a következő stáció szervező csoportjával is előre fel kell venniük
a kapcsolatot, hogy azok szintén megszervezhessék a menet ünnepélyes fogadását.
(Mi minden szervező közösségnek időben megküldjük az előtte lévő és az utána
következő szervező kör elérhetőségét, mihelyst ők megadták. Ha ők a tavalyiak
volnának, közvetlenül is érdemes hozzájuk fordulni, mert a személyes kapcsolat
adott.) A fogadási ünnepséget ki-ki a saját
elképzelése szerint szervezi meg. (Összeköthető misével, istentisztelettel,
rövidebb liturgiával, verssel, énekkel, beszéddel stb.) Egyet szeretnénk mégis
nagyon ajánlani hozzá, egy marosvásárhelyi ötletet: a feltámadási jelvény átadásakor
vagy a nagycsaládok, vagy a résztvevők gyermekei lehetnének a főszereplők, hiszen
nemzetünk jövőjének letéteményesei a gyermekek! Feltámadási menetszakaszát
kinek-kinek meg kell szerveznie: kik viszik tovább tőlük a feltámadási
jelvényt, mikor indulnak; mi az útvonal (ebbe földút is beleeshet); hol állnak
meg pihenni; vagy közbenső települési közösséggel találkozni? Milyen formában
zarándokolnak: gyalog, autókkal, busszal, kerékpáros csapatként, fogatokkal stb.? A
gyalogos zarándoklatnak van a legmaradandóbb emléke, tapasztaltuk. Lehet
„kombinált” is: az elindulás elején, a település határáig gyalog, onnét
közlekedési eszközzel, vagy a következő stációtelepülés határáig közlekedési
eszközzel, onnét gyalog. (Nálunk, zamárdiaknál úgy esett, hogy egy csapat végig
gyalog ment, s úti célunk előtt 5-6 km-rel csatlakoztak hozzánk autókkal
odajött falubelijeink.) A zarándoklat formája függ
továbbá attól, milyen a szervező közösség „ereje”, mit tud vállalni; munkanap
van-e vagy munkaszüneti nap. Függ az útszakasz hosszától, az útvonalba eső
közút forgalmasságától, az időjárástól, a résztvevők száma a szezonális
mezőgazdasági munkáktól. Most már akadnak olyan szervezők, akik a saját és a
következő stációtelepülés közötti településeket úgy vonják be a zarándoklatba,
hogy nemcsak egy szalagot köttetnek fel velük útjuk során, hanem át is adják
nekik a jelvényt, s azok viszik tovább frissében. Ebben az esetben tehát nem az
előző stációtelepülés közössége érkezik meg a következő stációhelyre, hanem egy
közbenső. Sőt, a közbenső akár továbbadhatja a következő közbensőnek is. Ez
azért is jó megoldás, mert cselekvőleg sokkal többen vesznek részt a
feltámadási menetben, másrészt a 30-40 km-es fáradozás terhe így megoszlik. De
ez esetben is érvényes, hogy még az adott napon kell a feltámadási menetnek
elérnie az új stációt! Az ilyen szervezés nyilván többletmunkával jár. (A
nagyszerű szervezésnek köszönhetően például Nagycenk és Rábatamási között
2005-ben mindegyik településen hol az iskolások, hol a plébániák, hol a
polgármester és odahívottjai fogadták az odaérkező feltámadási menetet.) A szervezés része még, hogy a következő stációtelepülésre
(vagy közbenső településre, mint célba) ért résztvevőik hazaszállítását is meg
kell oldani. A szalagokon üzenetképpen fontos
idézet szerepelhet. Nekünk nagyon tetszik, hogy a felkötött szalagok túlnyomó
többsége általában a helyi színeknek, helyi címernek felel meg. Ha más felekezetű keresztények is
élnek stációtelepülésükön, ajánljuk a helyi szervezők figyelmébe, hogy őket is
próbálják megnyerni a feltámadási menet ügyének, és hívják meg őket a helyi
ünnepségre! (Szép példája az összefogásnak a hévízgyörki, ahol három felekezet
– evangélikus, református és katolikus – közös ünnepe a feltámadási menet
odaérkezte. Hasonlóképpen, ha településükön van egyházi oktatási intézmény,
diákjait, tanárait próbálják meg bevonni! Vannak olyan
települések, akár korábbi résztvevők is lehetnek (pl. Galgahévíz), amelyek
kiesnek a feltámadási menet útvonalából, de képviselőik szívesen részt vennének
a feltámadási menetben. Őket úgy lehet részeltetni, hogy a hozzájuk
legközelebbi stáció fogadási ünnepére volnának meghívva. Ily módon a környék
rengeteg települése csatlakoztatható, de ez nyilván többletmunkát igényel. Ha élnek a nyilvánosság adta
lehetőséggel, ajánljuk, hogy a szervezők azokat a médiumokat, szerkesztőségeket
keressék meg helyi ünnepükről, zarándoklatukról tudósítást kérve, amik korábban
nekik már bizonyítottak, tehát tudják róluk, hogy jóindulattal, pontosan,
hitelesen végzik tájékoztatási feladataikat. Kérjük, ha mód van rá, készítsenek
fényképet, digitális fényképet, mert szeretnénk a feltámadási menetnek minél
több mozzanatát minden résztvevő közösséggel megismertetni a képekből készített
összefoglalóval. A szervezéshez, lebonyolításhoz
biztos támaszt jelent, hogy a helyi szervezők mindig kapcsolatba tudnak lépni
velünk, zamárdi főszervezőkkel. A következő telefonszámon elérhetők vagyunk: (00-36)-30-332-5009. E-mail-ünk
naponta olvasott: koz.haz@zamardikhaz.t-online.hu Idén a http://www.bucsujaras.hu/feltamadasimenet2007.htm
honlapon lehet nyomon követni a feltámadási menetet, s a róla szóló
tájékoztatót megismerni vagy másoknak ajánlani. (Úgy is lehetséges az elérése,
hogy a www.bucsujaras.hu a keresés
tárgya, és ott egy további kattintás.) Ide el lehet küldeni az
élménybeszámolókat is. Egy kérés a végére: Részvételi szándékukat illetően hadd reménykedjünk mielőbbi
válaszukban, akár igen, akár nem volna az. Annál is inkább alapvető ennek
tudása, mert a 2 x 49 kárpát-medencei stációtelepülés megtalálása a feltámadási
menet szervezésének ránk nézve embert próbáló feladata. Az eddigi helyi szervezők
némelyikében esetleg, bár ezt persze nem tudhatjuk, felmerülhet az a gondolat,
különösen, ha a tavalyi fogadási ünnepük formálisra vagy kötelességteljesítés-ízűre
sikeredett, hogy érdemes-e idén fáradozni ez ügyben? Hadd kérjük és reméljük azért mégis az „igent”, mert lehet, hogy az idei
lesz kegyelmekben gazdagabb; és mert lehet, hogy a tavalyi tapasztalatból
csiholódna néhány olyan ötlet, amely az idei részvételük jobbá tételének
kulcsa! Mivel az idei lesz a
harmadik feltámadási menet, elvileg a megszokás kedvcsökkentő hatása is
jelentkezhet. Ez ellen egy kis utánagondolás az alkalmas ellenszer: kiknek a
bevonásával, megnyerésével, új lelkesedésük igénybevételével újítható meg a
részvétel? – tehető fel segítő kérdésként. Reméljük, az eddigi két zarándoklat
kézbe vett képösszefoglalója is mindenkinek buzdító örömet szerez!
Mindazonáltal mi természetesen tiszteletben tartjuk annak a stációtelepülési
szervezőnek a döntését, aki nem-et mond az idei részvételre. Viszont hadd
kérjük, ebben az esetben tegye meg, hogy településén vagy a szomszédtelepülések
valamelyikén beszél a feltámadási menet ügye érdekében olyan emberekkel, akik
helyére léphetnének a szervezést illetően, és vele járó felelősséget
átvállalnák. Isten áldja Önöket! Dicsértessék a Jézus Krisztus!/ Áldás,
Békesség! A zamárdi róm.kat. egyházközségi képviselők és a
Zamárdi Polgári Egylet nevében: Gál Péter József sk Postacím: Feltámadási menet - 8621 Zamárdi, Honvéd u. 6. Közösségi Ház és Könyvtár SZEMÉLYES VAGY ADOTT KÖZÖSSÉGNEK
SZÓLÓ ÜZENET: |