KAMARÁS JÓZSEF

(Dunakanyar — A Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság tájékoztatója, 1984/2. p. 43-49.)

A nyári nagy szabadságok idején, 1980-ban András és Zsolt unokámmal Balassagyarmatról Drégelypalánkra rándultunk ki. A romantikus Börzsöny varázsa már gyermekkoromban megfogott. Apám rokonai Drégelypalánkon laktak, így már egész fiatalon megismerkedtem a drégelyi várral és annak környékével. Börzsöny északi oldalát alig ismertem, ezért úgy gondoltam, az unokákkal ezt a részt fogjuk bebarangolni. Drégelypalánkról a 269 méter magas Aranygomb-hegyet jártuk be. Azt mondják ebben a hegyben kell keresni a hős Szondi várkapitány földi maradványait, akit a Drégely várát ostromló Ali Eunuchus basa, hősies küzdelmeiért annyira becsült, hogy külön sírhelyet jelölt ki számára és példaként állította a török harcosok elé. Miután Drégely várában és környékén az ostrom óta régészeti kutatások nem voltak, Szondi sírjának holléte egyelőre rejtély marad.

Az Aranygombról árkon-bokron át Babat-puszta romjainak érintésével a kutbereki őrházhoz jutottunk. Rövid pihenő után a Magas-bérc keleti és a Babat-hegy nyugati oldalán haladva észak felől, a messzeségből egyházi ének hangjaira figyeltünk fel. Először azt gondoltam, valaki magnetofonszalagról hallgat zenét a bokrok között. A hang irányába haladva később a távolban kápolnát pillantottunk meg. A térkép, ahol a kápolna áll, Csitárnak nevezi a területet, a kápolna tövében pedig forrást jelöl. A torony irányában, a Babat-hegy nyugati oldalán haladva kis patakhoz értünk. A kanyargós patakot Csitári-pataknak hívják. Pallón mentünk át a patakon, melynek bal oldalán, közvetlen-közeiben elénk tárult a kápolna, mely drótkerítéssel van körülvéve és a kápolna kertje fákkal, bokrokkal van teleültetve. A kertben körülbelül ötven ember — kikről megtudtam, hogy búcsúsok — az éneklést befejezve ebédelni kezdtek. Fényképfelvételeket készítettem, majd beszélgetni kezdtem a búcsúsokkal. Elmondották, hogy főleg Mária-ünnepen jönnek ide messzi vidékről is két okból. Először vezekelni akarnak a maguk és az emberiség bűneiért, másodszor vizet visznek abból a forrásból, mely a kápolna tövében csordogál, mert mint mondották e víznek évszázadok óta "csodaereje" van. Ott van — mutatták — a kápolnában Magyarok Nagyasszonyának fából faragott szobra, melynek különös története van, s bár nemegyszer elveszett, mindig megtalálták és nagyon tisztelik.

A kápolna ajtaja zárva volt. Csak az üvegablakon néztünk be. A búcsúsok által említett szobor a kápolna bal sarkába volt állítva, az oltár fölött egy bibliát tartó Madonnát láttam. Ennek is van külön története, melyet később tudtam meg. Kőből épített lourdesi barlang is van a kápolnakertben, melyben 18 db márványtáblácskát olvastam meg, rajtuk felírás: Hálából a Szűzanyának. A búcsúsok sok érdekes dolgot meséltek el nekem. Még azt is megtudtam, hogy itt a Mária-kultusz különféle formáival is találkozhatunk. Az egyik zarándokasszony, amikor kikísért bennünket a kápolnakertből és megmagyarázta merre lehet eljutni a kettes számú műúthoz, bizalmaskodó hangon mondta nekem: ha máskor is idejönne, sok csodálatos dolgot tudhatna meg, de még azt is, hogy ott a Babat-hegy oldalában van egy alagút, amelyben valamikor régen többen is jártak és ki tudja hová vezet?! Most ugyan be van temetve, de ha egyszer valaki kiásná…!

Hazafelé elgondolkoztam a látottak és hallottak felett. Évtizedek óta járom a Börzsönyt, de ezekről semmit sem hallottam.

Balassagyarmaton, a Honismereti Körben elbeszéltem a történteket és a téma érdekességére tekintettel írásbeli felhatalmazást kaptam, hogy kíséreljem meg felderíteni van-e valós alapja a zarándokok meséinek. A csitári környék monda- és legendavilágáról, valamint az állítólagos alagútról annak idején számoljak be.

Kutató munkám során elsősorban áttanulmányoztam Bálint Sándornak, a hazai vallási néprajz egyik igen jelentős alakjának néhány munkáját. Kezembe került egyik levele, melyet 1980. február 27-én — halála előtt három hónappal — egyik barátomnak írt. Ebben közli, hogy a hazai búcsújárás hagyományvilágáról ír összefoglaló monográfiát és amikor azt hitte, hogy a témát már "tisztességesen" ismeri, akkor hall a csitári kegykápolnáról, melynek se hírét, se nevét eddig nem hallotta. Majd lelkesen így folytatja: "Személyesen kell látnom, közvetlen tapasztalatokat szereznem, melyre kora nyáron kerülhet sor". Sajnos a professzor 1980 májusában autóbaleset áldozata lett, így nem foglalkozhatott már a kérdéssel.

A Honismereti Kör úgy ítélte meg a dolgot, hogy ha már Bálint Sándort is izgatta a kérdés, annál inkább érdemes a legendák világába belenézni.

Egy Mária-ünnepen ismét kimentem Csitárba, ahol újabb búcsúsokkal találkoztam. Mutattam nekik Börzsöny térképét, melyen a csitári körzet Kutyika elnevezéssel van jelölve. Igen — mondották a búcsúsok — ezt a kápolnát és ezt a forrást Kutyika-kápolnának és Kutyika-forrásnak nevezik már ősidők óta. A Kutyika szó "kutacskát" jelent. De a kápolnát és a forrást: Csitári-kápolnának és Csitári-forrásnak is hívják. Tehát két elnevezése is van. Később egy régi énekfüzet került kezembe, melyben Csitárt Tsitárnak írják; a nép mostanában már Ts-el írja. A forrást "Tre fontane"-i forrásnak is elkeresztelték, mert mint látható, a forrás három különböző helyről fakad, mindegyik fedőlappal van betakarva, és a három forrás vize egy közös csőrendszerbe torkollik. A cső végén csap van, azon át buzog a finom forrásvíz. A kettes számú műúton Drégelypalánk és Hont községek között lévő autóbuszmegálló neve: Tsitári-források. A börzsönyi turisták itt szállnak le.

A Kutyika történetét az Ipolyvecén lakó Kaposi Ferenc gazdálkodó, író és költő, idős férfiú a következőképpen mondotta el: "Sok év előtt — kezdte mondókáját — még a robot világában történt, a börzsönyi erdőbe vezető út mentén a források közelében fából faragott Krisztus kereszt emelkedett a hepe-hupás dombok aljában. Nem messze a kereszttől pásztor őrizgette juhnyáját, vele volt mindig vakon született fiacskája is. Apa és fia gyakran letérdelt a kereszt elé imádkozni. Az édesapa bizalommal kérte az Úr Jézust és a Szűzanyát, segítsen gyermekén. Hittel mosogatta a Kutyika vizében gyermeke világtalan szemét, míg egy napon a fiú fényt látott, majd napról napra tisztult a szeme, végül is felgyógyult vakságából és látott. Ennek híre gyorsan terjedt és az emberek ide jártak gyógyulást keresni lelki-testi sebeikre. Egyszer a honti földesúr, akinek területén a kereszt állott, baltát dobva szekerére a béresei mellé ült a kocsira. Mikor a kereszthez értek, a földesúr rákiáltott béresére, ugorjon le a kocsiról és baltával vágja ki a keresztfát. A béres erre nem volt hajlandó. Erre a földesúr nagy mérgében kikapta a baltát bérese kezéből, rávágott a keresztfa tövére, de hirtelen rosszul lett. A béresek feltámogatták urukat és hazavitték. Megállapítást nyert, hogy az úr agyvérzést kapott és nemsokára megvakult. A környék népe Isten ujját látta a dologban és a megcsonkított kereszt helyébe kis kápolnát épített. A kis juhász gyerek, amikor felcseperedett, miután ügyesen faragott, hálából megfaragta Magyarok Nagyasszonyának szobrát és elhelyezte a kis kápolnában. Múltak az évek, a kápolnákat újraépítették, de a faragott Mária szobor épségben a mai napig megmaradt. Őseim — folytatta Kaposi — gyakran elmentek a Kutyikához, én is gyakran elmentem oda a búcsúsokkal. Arról is tudok, hogy 1929-ben a falunkbeli evangélikus vallású Czibulya Jánosné, aki 60 éves korában már alig látott, megtanulta a rózsafüzér imádkozást és lányai kíséretében rózsafűzért imádkozva elzarándokolt a Kutyikához. Buzgón kérte a Szűz-Mária segítségét, a kutyikai vízzel mosogatta a szemét és végülis látni kezdett, meggyógyult. Hallomásból tudom, hogy a most Budapesten lakó ipolybalogi Kakas István a Kutyikánál gyógyult meg gyermekkori bénaságából. Még azt tudom, hogy a faragott Madonna az első világháború után eltűnt a kápolnából. Sokáig keresték. Végül Nagyorosziban találták meg egy tyúkpadláson összepiszkítottan. Letisztították és diadalmenetben — hintón — visszahozták a Kutyikához. Azóta is ott van."

Kaposi Ferenc legendaszerű elbeszélését mások is megerősítették.

Igyekeztem a Kutyika felől papi körökben is tudakozódni. Amikor a drégelypalánki r. k. plébánián latin nyelvű régi írások között kutatgattam, meglepetésemre a Historia Domus 90. oldalán a Kutyikára vonatkozóan érdekes adatokat találtam. Drégelypalánkon 1854—1874-ig dr. Laurentius Gály nevű plébános működött, hozzá tartozott a Kutyika területe, tehát a források is. Valószínű az ő plébánossága alatt, vagy után épült fel egy kis kőkápolna, melynek képét sikerült megszereznem. E képen jól látható az oltár fölött Magyarok Nagyasszonyának — tehát a kutyikai faragott Madonnának — szobra. Dr. Laurentius Gály 1859-ben a következőket írta latin nyelven a plébánia historiájába:

"1859. október 9-én a következőket jegyeztem be mindjárt első alkalommal, amikor a plébániára jöttem: (1854): az a kósza hír terjedt el, hogy Tsitárban, a malom közelében lévő forrásnál a Boldogságos Szűz Mária többször megjelent és csodás gyógyulások történtek. Lassan nemcsak a helybéli hívek, hanem a távolabbi vidékről jött hívek is felkeresték ezt a helyet és ez a legjogosabban felkeltette figyelmemet, érdeklődésemet. Határozott rendelkezésem szerint Honton feljegyeztek 27 csodálatos gyógyulást, amelynek azonban semmiféle elfogadható alapja nincsen, csak a nép általános elbeszéléseiből és meséjéből születtek. Ekkor Hont lakóiból 24 tagú bizottságot állítottam fel, hogy nekem minden egyes esetet első alkalommal jelentsenek. Közben felállítottam egy keresztet, hogy legyen egy jel, ami előtt a jámbor nép imádkozzék. A felállított keresztet megáldottam. A bizottság megalakításának időpontjától kezdve semmi megjelenés nem történt és csodás gyógyulás sem történt. És ebből világosan következik, hogy a korábbi híresztelések a fantáziából és kegyes csalásból születtek. A forrás vize annyira ízes és könnyű, hogy én jobb vizet sohasem ízleltem. Továbbá: még a nagy hidegben, 18—20 foknál sem fagy be. A jámborkodók pedig még ma is — hiába küzdök ellene — ide szoktak zarándokolni." Gály plébánost 1874-ben elhelyezték Drégelypalánkról. Később pozsonyi kanonok lett.

Egyik alkalommal, amikor több zarándokot találtam a Kutyikánál, ebédszünetben felolvastam előttük szóról-szóra Gály plébános feljegyzését. Kérdeztem, mit szólnak hozzá?! Közömbösen, vállrándítva hallgattak, egyikük megjegyezte: "Azt gondolta az a plébános, hogy a Szűzanya megrendelésre fog csodát tenni?" Ezzel napirendre tértek a dolog felett és az étkezést befejezve tovább áhítatoskodtak.

A faragott Kutyikai Magyarok Nagyasszonya szobor eredetére nézve dr. Erdélyi Zsuzsa neves néprajz-tudósunk azt írta nekem, hogy a szobrot megmutatta egyik neves művészettörténésznek is és szerinte: "Lehet XVIII. század második fele éppen úgy, mint XIX. század eleji. Elmosódik a kor, mert tájanként változik, de bizonyos stílusjegysor alapján ő erre a következtetésre jutott... Függetlenül mindentől, ha csak 1854-et veszünk, az említett időpont is lenne indok a fölelevenítésre."

Különösnek találtam, hogy a faragott kegyszobor nem az oltár fölé van elhelyezve, hanem mint már említettem a kápolna bal sarkába. Végülis megtudtam, hogy a búcsúsok és a honti plébános között éles ellentét volt a szobor értékét és megbecsülését illetően. A plébános egyenesen "otrombának" minősítette a nyilván naiv művész által készített szobrot és el akarta távolítani. A hívek nyomására azonban otthagyta a kápolnában, de még 1975-ben Tóth Sándor kegykápolnagondnok áldozatos segítségével elkészíttetett egy másik Mária szobrot, Máriahegyi János budapesti szobrászművésszel, a római Tre Fontane-i Kinyilatkoztatásbeli Szűz mintájára. Ezt a szobrot nálunk Bibliás Szűzanya szobornak nevezik. Arra gondolt a plébános, ha a búcsúsok látják milyen művészi szobor kerül a naiv művész Mária szobra helyére, beletörődnek a cserébe. De nem így történt. Ugyanis 1975. augusztus 15-én, amikor ünnepélyes keretek között Hont község szülötte: P. Gegöl Vince ferences atya megszentelte és az oltár fölé helyezte az új Bibliás Madonna szobrát és a régit a sarokba állították, a búcsúsok nemtetszésüknek adtak kifejezést. Nem azért, mintha nem örültek volna az új művészi szobornak — mert megismerték az ahhoz fűződő legendát — hanem azért, mert a régi szobrot detronizálták és sarokba tették. Hét éven át sürgették a búcsúsok a régi szobor visszahelyezését. A plébánosnak egyre kellemetlenebbé vált az ügy, végülis 1981-ben az esztergomi Keresztény Múzeummal restauráltatta Magyarok Nagyasszonyának szobrát és a búcsúsok kérelmére visszahelyezte az oltár fölé, a Bibliás Madonnát pedig a kápolna bal sarkába helyezte. A búcsúsok megnyugodtak és most már a Bibliás Madonnához fűződő Mária-kultusz imáit, énekeit is betanulták.

A búcsúsoknak ma is nagy bánata az, hogy egy évben csak egyszer nyitják ki a kápolnát, mégpedig szeptember első vasárnapján, amikor a honti plébános vezetésével a falu hívő serege lobogók alatt énekszóval zarándokol a kutyikai kápolnához, ahol misét mondanak és idegen szónok mond szentbeszédet. A kápolna télen-nyáron zárva van, csak az üvegablakon át nézhetik a két Mária-szobrot és ott imádkozhatnak. Feljegyeztem a búcsúsok énekét, mely Máriához könyörög, nyittassék meg előttük a kápolna ajtaja, mert ők ott bent szeretnének imádkozni. Szélben, esőben, hóban is képesek künn ájtatoskodni, az időjárás nem zavarja őket.

A zárt kápolnaajtó előtt így énekelnek:

A múlt század kutyikai világának hangulatát két elöregedett fénykép másolata hűen tükrözi. A Tsitári-források egyikénél öreg anyóka térdelve iszik a forrás vízéből, mögötte három lépésnyire fehér ingben hajadonfőtt roggyantlábú férfi jobb kezében bot, bal kezében vizeskancsó, igyekszik a forráshoz. Ettől körülbelül egy méternyi távolságban zsindelyes piciny kápolna látható. Öreg, odvas fának ágai árnyékolják a kápolnát, melynek tetején kereszt helyett a nagyobbacska faládika a kis harangot őrzi. E helytől mintegy tíz méternyire jobbra öreg juhász áll ünnepi öltözékben, fehér — szoknyának tetsző — gatyában, fején pörge kalappal elgondolkozva néz a fakerítéses kőkeresztre. Pál Ferenc honti lakos azt állítja, hogy a kápolnácska mellett két odvas fűzfa állott. Ennek akkora öble volt, hogy bele lehetett volna állni. Az egyik fa odvában — mondotta — 5 vagy 6 db, a másikéban 2-3 db mankót hagytak ott a meggyógyult betegek. A kápolna belső területe kb. 6 négyzetméter volt. Oltár nem volt benne, csak ahhoz hasonló nagyobb méretű szoborállvány, lépcsős polccal, rajta a fából faragott Magyarok Nagyasszonya szobra, mellette a bal sarokban egy kb. 1 m magas szobor, melyről később megtudtam, hogy a Szeplőtelen Szüzet ábrázolja. Ugyanis az utóbbi szobrot kutatásaim során Honton találtam meg Hruska Józsefné lakásában, aki a Rákosi-rendszer idején egy kuláktól kapta megőrzésre. A szobrot Hruskánénál hagytam, amíg régészeti értékének vizsgálatára sor kerül. Ez a szobor is fából faragott. Szűz Mária a földgömbön áll. A gömb erősen szúette, a szobor bal kézfeje restaurálásra szorul. Kb. 1 m magas. Ez is naiv művész munkája lehet.

Vizsgálódásaim során jelentkezett nálam Gál Gyula drégelypalánki lakos, aki közölte velem, hogy ő négyéves koráig nem tudott beszélni. Szülei gyakran kihozták őt a Kutyikához és mikor négyéves lett, a Kutyikánál szólalt meg először. Azóta szüleivel, most hogy már érett férfivá serdült, maga jön el Mária ünnepén hálálkodni a Kutyikához.

A csodálatosan gyógyult emberek vallomásából még egyet elmondok. Dejtáron, még 1972-ben Fábián Tibor 16 éves ottani lakosnak a térdhajlatában egy csomó keletkezett, mely egyre nagyobbodott. A balassagyarmati sebész orvos azt mondta: műteni kell a gyereket, de nincs kizárva, hogy az izomszálak úgy meghúzódnak, hogy a menésben akadályozva lesz. Ekkor az aggódó család műtét helyett elvitte Tiborkát a Kutyikához, ahol bizalommal kérték a Szűzanya segítségét. A forrásnál megmosták Tibor lábát, a vízből haza is vittek, mellyel a beteg testrészt szorgalmasan mosogatták. Néhány nap múlva észrevették, hogy a daganat egy reggelre hirtelen eltűnt. A család véleménye szerint a gyógyulás a Kutyika vizétől következett be. Tibor azóta egészségesen használja lábát.

Egyik osztálytársamnak, Fazekas István dorogi kanonok-plébánosnak megírtam, miket tapasztalok a Kutyikánál, kértem jöjjön egyszer oda és utána mondjon véleményt. Le is jött és véleményét levélben közölte velem. Többek között ezt írja: "A Kutyikánál népünk Mária tiszteletének egy élő eleven ágacskáját figyelhettem meg. A csodákat nem a víz teszi, hanem a hit. A lourdesi víz egyszerű ivóvíz, a hit a fontos. Örülök, hogy kutatjátok a régi emlékeket és a jelent a múlttal támasztjátok alá."

A csodákkal, főleg a csodás gyógyulásokkal kapcsolatban az egyház rendkívül szigorú álláspontra helyezkedik. Így érthető az az egyházias gondolkodás, amit a kutyikai gyógyulási hírekre a múlt században a fentebb említett dr. Laurentius Gály drégelypalánki plébános tanúsított. Lelkiismeretére hallgatva szeretett volna meggyőződni az igazságról. Ezért is írta le intézkedéseit a Historia Domusban. Arra is kíváncsi voltam, miért kedvelték meg a búcsúsok a Kutyikánál a Bibliás Szűzanyát. Máriahegyi szobrászművész alkotása valóban művészi és egyszerűségében is lenyűgöző. De engem a kultusz eredete is érdekelt.

Akkor tudtam meg (1981-ben), hogy abban az időben Ölbey Irén neves magyar költő, akinek versei most jelentek meg, "A Tre Fontana-barlang" című balladájában részletesen megírja a Bibliás Madonna történetét. Cornacciola Brúnó Rómában "Krisztus Egyházát elvetette" és "Üldözte az igaz Egyházat". "Mégis az Úr kiválasztotta, lelkét átölelte csillogva." ,.Egy eukaliptusz erdő / volt Róma mellett, oda ment ő. Kirándult három gyermekével, / Tre Fontana volt az a szép hely. Neve magyarul három forrás / Itt virág nyílt és illat vitorláz." "S e szén helyen a három gyermek víg labdázáshoz kapott kedvet." A labda elgurult, mégpedig a hármas forrás melletti tufa-barlangba. A gyerekek a labda után szaladtak. A barlang fénnyel telt meg, a gyerekek a fényben egy Hölgyet láttak, kinek leírhatatlan szépsége tündökölt. Apjuk is bemegy a barlangba, ő is látja a jelenést, térdre hull "lelkét a szépség átragyogta". — "A Kinyilatkoztatásbeli / Szűz vagyok én, — szólt a mennyei. — Csodaszép jelenség Brunónak / S mondott még más titkos szent szókat — Mennyei dallammal a Szent Szűz / melyekben ott lángolt a szent tűz. — A Szent Szűz mindegyik szavában / égi üzenet csendült föl lágyan. — Brúnó szívét forrón átjárta / mindegyik szó, akár a dárda. — S megtért az Egyház ellensége / lelke csupa szeretet, béke. — Megértette mélyen az égi / kegyelem szavát az a férfi."

Ölbey Irén lényegileg csak ennyit írt Brúnóról, aki Rómában ma is él. Járt Magyarországon is Pécsett. Amit róla nekem elmondtak, nem tudom hová soroljam? A legendák világába, vagy máshová?

Brúnó villamoskalauz volt. 1936 márciusában nősült, de ez év decemberében már önként jelentkezik Spanyolországba, harcolni akar. Innen 1939-ben tér vissza. Az eredetileg vallásos ember vallástalan lesz, a pápát XII. Piust meg akarta ölni és titkon, erre a célra kétélű tőrt is rejtegetett magánál. Ez volt belevésve: Halál a pápára. Terve nem sikerült. Amikor gyermekeivel a Tre Fontane-i tufa-barlangban látomása volt, látta Szűz Máriát, aki a Bibliát tartotta jobbjában, míg bal kezével a földön fekvő fekete ruhára mutatott (jelképes kárhozat). A ruha közelében kereszt volt látható. Szűz Mária így szólt Brúnóhoz: "Az vagyok, aki az Isteni Háromság előtt állok: a Kinyilatkoztatás Szüze. Lépj vissza a szent akolba (egyházba). Megmentett téged a szent kilenced, amit egykor elvégeztél (első péntek 9 hónapon át), mielőtt a hazugság útjára léptél." A beszélgetés folytatódott egy óra és húsz percen át. A Szűzanya intelmeket mondott, közölte, hogy teste nem vált a romlás martalékává és az angyalok a mennybe vitték. Majd utasította, hogy titkos üzenetét személyesen adja át a pápának. A látomás után Brúnó hazavitte a gyerekeket majd egy írást függesztett ki a tufa barlanghoz, melyben leírta mi történt vele és bűnvallomást tett. Megtérése után a pápa közelébe jutott, átadta neki a tőrt, amivel a pápát meg akarta ölni és egy pap jelenlétében hamarosan közölte a Bibliás Szűzanya üzenetét a pápával. 1966-ban befejeződött 2. Vatikáni zsinat a Bibliás Szüzet hivatalosan is az Egyház Anyjának nevezte és választotta.

Így mondották el nekem a Tre Fontane-i eseménnyel kapcsolatos dolgokat. Miután megtudtam, hogy a Bibliás Szűz kultusza Magyarországon Hévízen, Varsádon, Érden és Vácott is virágzó, elmentem Vácra. Ott valóban a ferencesek templomában látható a Bibliás Szűz szobra, alatta üveg alatt föld a római Tre Fontaneból és márványba vésett rövid szöveg a fenti kultusz mibenlétéről.

1978. szeptember 17-én csongrádiak jártak a Kutyikánál és Tre Fontaneból földet hoztak, azt elkeverték a kutyikai források földjével. Ettől a naptól kezdve hívják a tsitári forrásokat Tre Fontane-i forrásoknak is. Tehát ez a magyarázata.

A kutyikai zarándokok jöttek, mentek, imádkoztak, de a Kutyika eredetére nézve hónapokon át hiába igyekeztem egyéb írásos adatok birtokába jutni. Mégis egy napon Trizna Lajos balassagyarmati lakos, aki tudta miben fáradozok, azzal a meglepő hírrel jött, hogy Magyargécen, az ott lakó Pásztoriné imakönyvében ősi búcsúéneket és beköszöntő imát talált, mely kis füzetben volt egybefoglalva. A füzet címe: "Leg Újjabb Ének a Hunti Szent Kis Kúthoz". A füzet oldalára ceruzával valaki ráírta: 1716. Amikor a füzetet megkaptam, Triznával az volt a véleményünk, hogy az 1716-os dátumnak nem lehet jelentősége. Véleményem szerint a füzet ponyvairodalom terméke. Az első oldalon a cím alatt Szűz Mária glóriás képe, jobb karján a glóriás fejű kis Jézussal, aki jobb kezének mutató ujját édesanyja nyakára teszi. Szűz Mária bal karját, illetve tenyerét saját szívére szorítja. A kép hátterében liliomos szőnyegféleség látszik. A kép alatt a szöveg: Nyomatott ebben az esztendőben. Egyéb, a kiadás évére vonatkozó feljegyzés sehol sem található. Azonban a füzetben lévő archaikus szöveg, a nyomdai betűk alakja és a papír, melyre a szöveget nyomták azt sejteti, hogy a tizennyolcadik-tizenkilencedik (század eleji) századból való. Erdélyi Zsuzsa néprajztudós a lelet megtekintése után azt írta Trizna Lajosnak, hogy az irat "igen régi időből" származik.

A Kutyika eredetére nézve a Trizna-lelet, ha nem is adott teljes képet, arra azonban megadta a feleletet, hogy a kutyikai Mária-kultusz nem új keletű. Nagyon is régi. Mutatja ezt az ének, amit a búcsúsok a Kutyikánál énekelnek, s melynek szövege értelmileg jóformán azonos a Trizna-leletben található énekkel.

A mostani zarándokok a következő szöveggel énekelnek: (Dallam: Óh Mária gyászvirág)

A Szentírás szavait, a szentek életét, de még a dogmákat is — amint megfigyeltem — verses szövegezésekben tudja a zarándok megérteni, megjegyezni. Inkább szeret énekelni, mint prózában imádkozni. A palóc nép erre nagyon hajlamos. A népies liturgiában gyakran találhatók olyan megnyilatkozások, melyeket az egyház hivatalos megfogalmazásában hiába kerestem. A Kutyikánál vettem észre, hogy a palóc népi lelkület olyan természetű, hogy amíg egyfelől elfogadja és követi az egyházi parancsokat, addig másfelől szívósan ragaszkodik az ősi hagyományokhoz, melyeket nehéz körülmények között is igyekszik átmenteni az utókor számára, még akkor is ha lemosolyogják, vagy letiltani próbálják. Laurentius Gály hiába küzdött a jámborkodó zarándokokkal, nem tarthatta őket távol. Ma is, ha nem nyitják ki a kutyikai kápolna ajtaját, képesek fagyban, hóban, esőben, viharban odazarándokolni, ott kitartani, énekelni, imádkozni. Az ő népi liturgiájukat magukválasztotta előimádkozókkal vagy énekesekkel elvégzik. Legtöbbjük fogadalmat tett, hogy amikor teheti ide elzarándokol.

Miután a fejlődés menetét nem lehet megállítani, az ősi énekek is némi változáson mennek keresztül. Esetleg formailag is észrevehető némi újítás, de a mondanivaló lényege mindig megmarad.

A fenti — Trizna-leletben található — 21 versszakos ének alapját az alábbiakban szó szerint a régi helyesírással ismertetem.

Nemcsak a jámbor nép, de mi sem érthetjük a 6. versszak szövegét: "Ezer száz 50-ben osztja világosítja." Ha értette volna, bizonyára nem hagyja ki ennek a szövegnek megéneklését. Különben énekben állította volna, hogy hisz abban, mely szerint "két szép, kápolna" a XII. század derekán "Tsitár mellett drága hely"-en már ott állott. A nép fantáziája sem bírt megbirkózni ezzel a nagyon távoli idővel, inkább kihagyta a versszakot. Ezért nem 22, hanem csak 21 versszakot énekelt meg.

A Trizna-féle leletben van olyan imádság is, mely szintén a Kutyika vidékéről származhatott. Sehol az országban nem kerültek elő olyan zarándokok, akik ismerték volna, vagy tudósítottak volna róla.

Íme az eredeti szöveg (régi helyesírással).

(A juhos szó állítólag sok, számtalan szót jelent.)

A fenti imádságot jóformán egy lélegzettel elmondottnak lehet tekinteni, a mondatok között nincs pihenő, az egész imádság egybeolvad, ezért megértése nagy figyelmet kíván.

Erdélyi Zsuzsa néprajztudós írásos véleménye a fenti Trizna-leletre a következő:

A Kutyika ősi eredetét e szakvélemény alátámasztja.

A zarándokok magukkal viszik a Kutyika hírét, ezért ismerik országszerte. Pál Ferenc honti lakos állítása szerint Csehszlovákiából nemcsak a közeli községekből, hanem Trencsén környékéről lovas kocsikon érkeztek zarándokok a felszabadulás előtti időben.

Szabolcs megyében, Döge nevű faluban élő Ölbey Irén költőt — akiről fentebb már megemlékeztem — annyira megihlette a Kutyika varázsa, hogy 1982-ben külön verset írt a kutyikai Madonnához. Íme a vers:

Sikerült fényt derítenem a búcsúsok nagy bánatának okára, miért is van zárva általában a Kutyikai kápolna ajtaja.

Még 1979. április 27-i kelettel Vajay István esztergomi általános érseki helynök egy leiratban közölte, hogy személyesen járt a Tsitári kápolnánál és megállapította, hogy a lourdesi barlang, mely az ősrégi düledező kis kápolna helyén épült, télen nyáron hozzáférhető, úgyszintén a forrásvíz is. "Tehát bármikor ájtatoskodhatnak a hívek." A kápolna zárva van, a kulcsát az esperes őrzi, aki felelős személynek ha azt indokoltnak látja készséggel odaadja. Azonban a zarándokoknak feltűnt, hogy a hontiak — akiknek plébániai területén áll a Kutyika — alig látogatják a kegytemplomot. Nem egy honti emberrel beszéltem ez ügyben, ők nyíltan megmondották: félnek esperesüktől, azért nem mernek idejönni, ezért nincs felelős személy sem, aki elkérné a kulcsot. Végülis megtudtam, hogy az esperes magatartásának oka a néhány évre visszanyúló "féltékenységből" fakadt. A túlbuzgó Tóth Sándor kegykápolna-gondnok — akivel kezdetben jóban volt — öntevékenységét, aki az 1949-ben épült új kegykápolnát felvirágoztatta, nem bírta elviselni. Ezért kényelmesebbnek látta, ha negatív: tiltó álláspontra helyezkedik. Ezért a kápolnagondnokot furcsa módon leválttatta gondnoki tisztéből. Ettől kezdve szinte lehetetlen volt kieszközölni a kegykápolna kulcsának kiadatását. Ekkor kapta a kutyikai faragott Szűz Mária a "bebörtönzött" jelzőt és ekkortól kezdve énekelte a bánatos búcsús sereg a fentebb megírt Börzsöny éke a Tsitári kápolna kezdetű kesergő éneket.

Itt értettem meg Bálint Sándort, aki a Népünk ünnepei c. könyvében írja: "Papnevelésünkből általában hiányzik a népi pasztorációra való speciális kiképzés, amely a néprajzi kutatás eredményeit is kellő figyelembe venné. A megértés és nagylelkűség fontosságát pedig talán nem is szükséges magyarázni." A turai zarándokok, akik művészi, népi motívumokkal stilizált oltárterítőket készítettek a kegykápolna oltárára, sokáig nem tudták azt a kápolnába juttatni.

Egészen eredeti az a Beköszöntő ének, amit a kutyikai zarándokok a kápolnakert kapujához érve énekelnek:

Ugyancsak eredeti az a Búcsúzó-ének, amit a zarándokok távozáskor énekelnek a kegykápolna ajtajánál:

1981. szeptember 13-án, az Esztergomban felújított kutyikai Magyarok Nagyasszonya szobrát visszahozták a kegykápolnába és most már az oltár fölé helyezték a búcsúsok legnagyobb örömére, akik ezen a napon a főbúcsúra érkeztek. A Bibliás Szűzanya szobrával cserélt helyet. A nagylétszámú gépkocsi-táboron alig tudtak átvergődni a Hontról érkező hívek, kiket esperesük vezetett. Kelemen Kálmánná honti lakos, amikor észrevett engem, hozzám jött és a Trizna-lelethez hasonló ponyvairodalmi terméket adott át nekem, melyet mint mondta Bernecebarátiból kapott kölcsön. Megörültem az új felfedezésnek, mert a füzetecske címe: Énekek a Honti Szentkútnál. — 1. Óh fájdalmas szűzanya 2. Óh csudáknak csuda jele. 3. Óh fájdalmas szűz szent anya. Eredetileg e három éneket tartalmazza, de a harmadik már hiányzott a nyomtatványból. A fenti cím alatt fénykép, rajta Szűz Mária mellképe fején ötágú korona és diadém. A korona alatt a fej kendőbe takarva, de az is lehet, hogy a hajzat látszik kendőnek. A nyakon gyöngysor. A ruházat: bő ujjú palást, a jobb kéz a keblen pihen, bal karján ül a kis Jézus többágú koronával a fején. Ruházat: kétrészes bő szabású felső kabát és bő szabású nadrág, a lábakon papucs. Nyakig érő fekete, díszekkel ellátott ing. Bal kéz ölébe téve, a jobb kéz a Szűzanya keble fölött, közel a nyakhoz, mintha kapaszkodna. Füleket eltakaró fekete hajzat. A kép felső jobb és bal sarkában egy-egy angyal-fej. A gloriolák kivehetők. Az első oldal alján a kép alatt felírás: Esztergomban nyomatott Horák Egyednél. A füzetet lefényképeztem.

Az 1. számú ének tíz versszakból áll. Minden versszak négysoros. Az ének így kezdődik:

A többi versszakokban Jézus elfogatását, Annásnál, Kaifásnál történt meggyalázását, Pilátusnál történt megveretését, keresztrefeszítést, Kálvária hegyén történteket, a nap, hold, csillagok fogyatkozását, és minden esetben Szűz Mária fájdalmas jelenlétét énekli meg. A befejező sorokban a Fájdalmas Szűzanya közbenjárását kérik Jézusnál, így énekelve a 10. versszakot:

A 2. számú ének címe: ÉNEK. Nóta: Vigadj lelkem. Ez az ÉNEK a Kutyikánál történt csodás gyógyulásokat szedi versbe. Minden versszak refrénben végződik. Az ÉNEK 27 versszakból áll. Ebből néhány versszak:

Az ÉNEK utolsó gondolata a kutyikai Magyarok Nagyasszonya, akinek patronálását kérik.

Ugyanebben a füzetben a Megjegyzendő a Szentkútról cím alatt különösen érdekes az a prózai nyelven írt legenda, mely szerint: "A régiek mondják, hogy száz évek óta a csudálatos kép nem volt látható, csak most 1854-ben jelent meg ismét. A mely csudák történtek 1854-ikben a Honti Csitári Szent Kútnál, azokat én Medgyesi Kalaz József, mint 1837-ik évi Ipoly Szétsénkei, most Honton lakó 80 évű s korú öreg mester, mint ennek e szent kútnak első gondviselője midőn 1854 és 1855-ik évben voltam, töméntelen sok csudákról tudnék beszélni, mellyeket hogy igazak voltak, élő hitemmel lenni bizonyítom. Újabb időben úgy mint 1854-ik évben, látták a Boldogságos Szűz Máriát, és a kis Jézuskát a kútfenekén feküdni, több a kúthoz járó személyek."

Úgy tűnik, hogy az 1854-ben Drégelypalánkra érkezett dr. Laurentius Gály plébános is értesült a fenti legendáról és ezért szervezte meg a 24 főből álló ellenőrző bizottságot a jelenések és csodás gyógyulásokra.

Ezek után már nem lepett meg Ambrus Andrásné Csimcsik Veronika 1909-es születésű ipolyvecei lakos bejelentése, aki a következőket állítja:

Később is többen jelentkeztek, hogy nekik is látomásuk volt, de azokat már fel se jegyeztem, csak meghallgattam. A bennük átélt és a misztérium világába tartozó dolgokról vallottak.

A palócvilág vallásos szemlélete közismert. Miután egyforma földrajzi és szellemi környezetben élnek, felfogásukra, viselkedésükre főleg az öregeknél igen erős a ráhatás. Érzelmi életük rendkívül színes és erős. A természetfölötti erőkbe vetett hite annyira mélységes, hogy — miután transcendens képzeteit igyekszik lehúzni családi körébe is — a hitből fakadó normákat respektálja, jóra törekvő, ezért van, hogy a palóc ember az ún. "jó ember" fogalmi körébe tartozik. Minimális ellentéte van az állami apparátussal. A földieket főleg a túlvilág szemüvegén át vizsgálja és értékeli. A régi palóc keresztet állított háza elé, vallásos motívumokat faragott háza deszkás homlokzatára, lakásába szentképeket helyezett el és sokat imádkozott.

Drégelypalánk, Hont, Ipolyvece, Bernecebaráti, Kemence és a határ menti csehszlovák községekben ezek a tipikus jelek most is megtalálhatók.

Úgy gondolom, a fenti részben rejtelmes dolgokat akkor lehet objektíve megítélni, ha elfogadjuk Bálint Sándor megállapítását: "Nem szabad a vallásos néplélek felé dogmatikus szigorúsággal közeledni, hiszen a megértés és nem az ítélkezés a célunk. Az egyházi tudományosság és pasztorális gyakorlat még napjainkban is bizonyos idegenkedéssel, sőt elutasítással nézi a népi vallásosságnak kevéssé szabatos, egyházilag nem approbált, visszaélésnek látszó megnyilatkozásait. Ennek egyik oka a túlzott óvatosság, mely az effélékben együgyűséget, sőt eretnekséget lát. A másik ok a közömbösség." Én szeretettel közeledtem kutató munkám során az emberekhez, soha meg nem mosolyogtam őket, ezért is nyíltak meg és ha nem ezt az utat választom, talán a fentiek sem láttak volna napvilágot.