Hőke Lajos

KIRÁLYKUTAK, CSODAKUTAK

(Adatok Hontvármegye ismertetéséhez)

I.

A statisztika, mint azt a múlt évtizedbeli tömérdek kimutatásokból ismerjük, nem egyéb, mint az előírt rovatoknak szabály szerinti betöltése, úgy, ahogy a kalmár telerakja boltja állványainak fióksorait különféle árukkal, a méh a lépnek sejtlyukait mézzel. A statistikus vesz száz nagy ív papírt. A száz ív mindegyikét keresztbe hosszába tele vonalozza megannyi rovattal. De sem az egyes statistikusok az ő tízezer rovataikban, sem az eddigi statistikai congressusok az ő tanácskozmányaikban, még eddig nem találtak helyet a hontmegyei, s átalában magyarországi királykutaknak és csodakutaknak. A geographia a vizek rovatában csak a tengereket, tavakat, mocsárokat, folyamokat, ásványos vizeket ismeri: a királykutakról és csodakutakról sem Balbi, sem Berghausnak nincs tudomása. A katonai beszállásolásoknál minden ivó s itató kutak pontosan beírvák, a király- és csodakútak ellenben összeírásmentesek. Fehérváron az egy királykutat kiveszem, mert ezt Tumler gépész csinálta a múlt század végén, míg a többi királykutakat az anyatermészet önként s az emberek lakától kissé távol alkotta.

Hontvármegye száz év óta csak bárom ízben volt szerencsés az ország fejedelmét határai közt tisztelhetni, u. m. 1770-ben, 1852 és 1857-ben. Az Árpád királyoknak ellenben e megye kies tájai, vaddús erdei kedves és gyakori mulató és vadászhelyei voltak. I. István király a börzsönyi erdőkben legörömestebb vadászott, öreg barátja s hű tanácsosa Hunt kíséretében. A kápolna, melyet a szent király áhítatának s itt élvezett örömeinek emlékére építtetett, máig áll. Szent László a maga vándorudvarát néha a kies fekvésű Ipoly-Pásztón tartotta, s húgát: Zsófia királyhölgyet innen vitte Csábrágra nőül Huntfi Lambert gróf. IV. Béla, akár vadászatban, akár mint a vidéki néphagyomány tartja, a tatárok elől Csábrágra a rokon Huntokhoz menekültében, Litava község erdejében egy forrásnál megpihent, s vizéből szomját enyhítvén, mondá: “Egészen megújultam!" Így említi fel ezt a jámbor tót nép hagyománya, s a forrást illő kegyelettel máig Belavka-nak nevezi. A sági fehér barátok, alapítójuknak, Márton bánnak özvegyét, és a szép Kun Erzsét, a királynét megkérték, hogy alapítási okmányuknak megerősíttetését a királynál, V. Istvánnál kieszközölnék. V. István a sági premontrei convent alapítási okmányát újabban Ságon erősítette meg. Kun László király pedig annyiszor járt Ságra, hogy utóbb Lőrinc prépost megsokallta, s a királyné által a királytól egy kiváltságlevelet eszközölt ki, melyben a király ígéri, hogy a sági premontrei conventet és jobbágyait, vadászkutyái, pecérei és solymárai beszállásolása és élelmeztetése terheitől jövőben kímélni fogja. — Alig hisszük, hogy a negédes és daliás király, kinek szépségét, mint Kézai mondá, a nap és hold, — s mi hozzá tesszük: különösen a kun menyecskék — csodálták, ígéretének állott volna. Kit ledér, botrányos élete miatt az országnagyok börtönnel fenyíteni kényteleníttettek, s mégsem javult, hogy utóbb is bűnei fertőjében gyilkos kezek által veszett el, az adott szavával könnyen tudott játszani.

Ezen, s több Árpád-királyaink, megyénk erdős rengetegeiben gyakran vadászgatván, a sok jó vízi forrásokból, melyekkel hegyeink, ellenkezőleg a száraz alfölddel, bővelkednek, itt-ott szomjukat enyhítették. A kegyeletes nép ezen friss forrásokat, melyekből az erdőkben vadászgató királyok ittak, megjelölte magának, s századok óta máig királykutaknak nevezi.

Az alsó-ipoly- s dunaközi Naszál hegységnek északi oldalán a három magas hegy legmagasbika Magasfa nevet visel, Kemencse község határában, mely hegynek kinyúló legvége: a drégelyi várhegy. A Magasfa közepén épült erdészlak máig királyháznak, ettől néhány száz lépésnyire egy szép térség királyné pallagának, ettől félórányira, Jenő határán, egy örökfriss forrás: király kútjának neveztetik. Tesmag — hajdan királyi vadászközség— határában, így Kelenycében is van egy-egy királykút Szenográdon a királykutat az ottani tót nép Kralovkának, Litaván, mint imént mondók Belavkának hívja. — Szokola határában van a királyné tava, hova Beatrix királyné Visegrádról nem egyszer kirándult friss fürdőt venni.

Királykutak lehetnek más megyékben is, mint például tudtommal Nógrád vára alatt. Budán a zugligetben IV. Bélától nevezett forrás szintén van; de aligha tartott fenn annyit a hagyomány kegyelete, mint Hontvármegyében.

A t. olvasó már most tudja: mi az a királykút; most kíváncsi tudni: mik azok a csodakutak?

A királykutak a múltéi; a csodakutak a jelenéi. Ez utóbbiakról holnap.

II.

A régi hellének, ez örök-ifjú szellemű nép, a hegyi vízforrásukat nagy tiszteletben tartották. Mindegyik kútfőhöz egy szellemkét, egy nymphát állítottak őrangyalul. Mindegyik forrásnak megvolt a maga nevezetessége, egyiknek a másik fölötti jelessége, regéje, hatása. Arethuza nympha keservében annyit sírt, hogy elvégre forrásvízzé változott. A Kasztália forrás vize lelkesedésbe hozta a költőket. Hippokrene forrást a szárnyas Pegazus rúgta fel, s a költőnek, ki ebből ivott, versei szikrákat hánytak.

Az Arethuzához némileg hasonló forrásvizünk nekünk is van, — Magyarádon, a Luca kútja. Egy asszonyt ugyanis hajdanában, Luca napján, nagymosás közben az átok megfogta, maga alásüllyedt, de fennmaradt és kővé vált medencéjében a lúgos víz máig is látszik. A kasztálihoz hasonló borerejű savanyú vizeket nemcsak Szántón és Szalatnyán találunk, hanem minden falu kocsmájában, hol a víz egy áron méretik a borral, s egyaránt tűzbe hozza a sokat ivó ember fiát. Történelmi tény egyébiránt az is, hogy 1834-ben Deméndről öt hordó igen szilaj bort vittek Selmecre. Útközben a fuvarosok az ötödik hordót közakarattal megdézsmálták, s Domanyikon a támadt hiányt friss forrásvízzel pótolták. És Selmecen a sógor polgárok éppen ez ötödik hordó tartalmát találták békés vérmérsékletükhöz legalkalmasbnak, a többi négy hordót pedig, minthogy az ő csöndes polgári erényöket talán még lázadásra is csábíthatná, megvetették. A fuvarosok tehát magokat az érdemes polgárurak ízléséhez alkalmazandók, visszatértek Domanyikra, ott a négy hordó tartalmát az ötödikkel atyafiságosan megosztották, közös híjokat, mint imént, vízzel pótolván, s ezzel a kárhoztatott erőt mérsékelvén, valóban nagy tetszést arattak Selmecen, mind az öt hordónak kész vevője akadván.

Hippokrenénk Hontvármegyében nincs; de van a szomszéd Nógrádban, Mátra-Verebélyen hasonmása, úgymint melynek szent kútját, a régi nóta szerint: szent László szent lova szent lábának szent patkója rúgta volna ki.

Pogány őseink kutaknál, vízforrásoknál végezték áldozásaikat. Hiába tiltá őket e szokástól sz. László törvénye; a keresztény magyar azután is eljárt a forrásokhoz búcsúkra, s máig akárhány forrást látunk, s a mellékfákon Mária-képeket, hol a vándor testi szomjának s lelki buzgalmának enyhét keresi és találja. E források némelyikének, ámbár vizök egyszerű, kristálytiszta, minden ásvány-vegyíték nélkül, úgy hogy a pohárnak sem oldalán, sem fenekén mész vagy földüledék nem marad, csodahatást tulajdonít a néphit; némelyikben pedig egyik-másik hitbuzgó asszony a szűz Máriát látván, az ily kutak szent kút hírére emelkednek. Ily szent Mária-jelenetes kutak Nógrádban az imént említett mátraverebélyi katetochen, úgynevezett szent kút, a Mátra s Zagyva-melléki palócok ezer meg ezernyi népes búcsúhelye; ilyen Esztergommegyében a szölgyéni, Barsban a pozbai, nálunk pedig a honti kutyika, melynek híre még csak tizenkét éves, de amint már eddig kinőtte magát, még a mátraverebélyinek is veszélyes vetélytársává lehet. Kezdett ugyan saját megyénkben is a mi hontyi kutyikánknak félelmes vetélytársa akadni Kővárott, holott egyik réti forrásban valami hysteriás asszony a szűz Máriát látni vélte, s ennek hírére seregestül gyűltek az asszonyok bámulni, s a rétet taposni; mígnem a rét hitetlen gazdája a forrást bemocskította, s a tisztelgők és fűtaposók elmaradtak.

A csodakutakhoz egy s más bajban szenvedő emberek járnak, kit a hit, kit a víz, egészen vagy félig-meddig meggyógyít. A szegény embernek nincs pénze, hogy mint a római gazdagok, visszanyert egészségöket a forrás istenének megköszönendők, a templomban vagy gyógyulás helyén arany betűkkel táblákba vésethessék: ex voto — fogadalomból. A szegény ember teste fájós részéről rongyot tép le, s hagy a forrás körüli fákon, e darab rongyra, mint a régi zsidók a bűnbakra, mintegy áthárítva minden bajaikat.

Ilyetén csodakutak vannak megyénkben tudtom mai: Gyügyött, hol a több rendbeli ásványos források egyike, és pedig a legkevésbé ásványosbika szembajokban nap kelte előtti mosogatással hasznosnak tartatik. Még e század elején processiókkal jártak e kútfőhöz. Most már kiment a divatból, csak némely vidékiek keresik fel. A szomszéd Merén, a negyedik kúp alakú mészdomb tetején levő kénforrás, melynek medencéjében alig néhány itce vizet találtam, csodahatásúnak tartatik, legalább a forrás melletti fára aggatott rongyokról ezt kell gyanítnom. A hébeci remetehegy aljában is volt negyven év előtt egy csodakút, de kiapadt, végképp kiszáradt, mert a remete megszentetlenítette; nem a mostani, hanem az elébbi, bele mosván az ő inexpressible-jét. — Szenogradon a fent említett Kralovka szintén ily csodahírben áll. Azon észrevételemre: miért nincsenek a forrás melletti bokron rongyok felaggatva? azt válaszolták, hogy a cigány-asszonyok mindjárt elhordják rajkóik számára toilettenek. — A pribeli templomdomb oldalán felbuzgott vizet, nehogy tovább is babonát űzzenek vele, az ottani pap befalaztatta. Mitsem használt; a víz, habár gyöngén, a falon átszivárog, ezzel mosakodnak a betegek, s rongyaikkal telve a forrás melléke.

A Medvekút, Födémes, Hídvég, Nagyfalu, Tesmag faluk összevágó határhegyének oldalán, szem- s egyéb bajokbani gyógyhírével felülmúlja az előbbieket, s még a bánságból is sietnek, hogy holdfogyta pénteken használhassák a mészsziklából előbuzgó kristályforrás üdvös vizét. Magában a forrás medencéjében alig van fél akó víz, és csak esős időben gyűl meg annyira, hogy a fölösleg kiömlik belőle. A messzünnen taligákon jött betegek gödröt ásnak a fájdalmas lábnak, karnak vagy kis gyermeknek; telehordják a csodakút vizéből, s imádság közben áztatják, fürösztik benne, míg a föld el nem issza a vizet. Palackokban is hordanak haza innen vizet a betegek számára, s így is gyógyhatásúnak tartják. A lábadozók, itt hagyott rongyaikon kívül hála fejében szent képeket szögeznek a kutat környező fákra, s krajcárokat rejtenek a fák odúiba, melyeket aztán — t. i. a pénzeket és képeket, a pásztorok összeszedik s hazahordják.

III.

A honti kutyika, mint azt a vidéki félpalócok nevezik, honti kutika vagyis kutacska helyett, szintén egyike volt a csodakutaknak, mígnem a néphit föllebb rukkoltatta. Fekszik e kutika Hont falu határában; az iszapja közt ősvilági állatok, mammuthok s egyéb szárazi és tengeri szörnyek maradványaival rakva, a csitári völgyben, a falutól gyalogmenet, kietlen vízmosta árkok közt vezető úton egy negyed, kocsin hosszabb, de kiesb úton szintén negyed, Drégelytől pedig fél órányira. Közelében van egy fölülcsapó malom, Balcs mester műve, ugyanazé, ki a század elején Ságon, a Korponából mesterséges gáttal kicsatornázott vizet egy sok viszontagság közt máig fennálló malomra vezette, melynek egyébként csak a tavaszi hóolvadások és tartós esők után van vize s őrlésképessége.

1852-dik év nyarán a kúthoz zarándokló egy váci asszony lélekszakadva berohan a molnárhoz, s fennen kiabálja, hogy neki imádkoztában a kútban a boldogságot szűz megjelent. Aztán három arra menő drótosnak lelkendezi el a látott csodát. Majd Hont s Drégely falukat tölti el képzelete híreivel, hol azonban még most, miként egykor Mahomed, hivőket nem talált. Azután haza ment Vácra, onnan hozott magával ötszáz hitbuzgó asszonyt, kik lobogókkal, énekekkel jöttek üdvözölni a kútban megjelent szűz Máriát. Ez a tömeges tüntetés a kút szent híre mellett, némi izgalom s hiedelembe hozta az eddig hitetlen vidéket. Hiába prédikált néhai Jánoska, drégelyi pap, — kinek egyik leányegyháza Hont — az ámítás ellen. A pap nem látta, de a váci asszony látta a csodát, — ellenveték a hívők.

A szomszéd Hídvég határbeli csodakút, most és jövőre, hogy a honti kutyika hírre kapott, egészen látogatók nélkül maradt. — A váci asszonyok pedig a kúthoz egy kis kápolnát emeltetének, melynek fülkéjébe, al fresco, egy a kútból kiemelkedő kisleányt, szűz Máriát ábrázolót pingáltatának. Ha ingecskét nem látnék, a mythologiai Küprisz Anadiomenét, a tengerből kikelőt, véltem látni e kissé botrányos mázolaton. Szerencsére tavaly el is födték, s helyébe Sasvárott egy képíró által másikat festetének. A vászon táblán rajta van a boldogságos szűz a kis Jézussal, alant a csodalátó váci asszony, a molnár, a három drótos és egy öreg kántor; a kút mögött pedig egy öt éves kis leány alakjában, ingben, mellig, a kis szűz Mária.

A hívőknek a mélyen lecövekelt, erősen vasalt perselybe gyűlt adományából a honti templomatya másik kápolnácskát is építtetett, s ezt, valamint a másikat is, a buzgalom több szent képekkel ékesítette. A kút, melynek tiszta vize homokrétegen szivárog fel, kőkerítéssel keríttetett, nyílása sűrűn bedrótoztatott, és csak annyi lyukat hagytak rajta, hogy egy oda láncolt hosszú nyelű vas kanállal lehessen belőle vizet meríteni, mert különben a nyílt kútba a betegek lábaikat egészen bele merítenék.

Még 1852-ben, a csodakút első keletkeztére István, a * i barátok kályháinak fűtésével fölhagyván, ide, a kutyikához eljött remetének. Csak tavaly ácsolt magának egy kis zárható vityillót, azelőtt gallysátorral födözte magát a nyári idő zivatarai ellen, télire pedig a faluba költözött. A kút környékének tisztán s az ájtatoskodók közti rend fenntartására szükséges az felügyelete. A betegek szenvedő lábaikat a kútból kifolyó kis csatornában áztatják, közben Máriához imádkozván és énekelvén. Láttokra eszembe jutottak a debreceni cívisek, kik a nagyváradi forró lében reggeltől napestig főve, torokrepedésből éneklék a honvesztett hajdani zsidók keserves zsoltárát:

"Hogy a babiloni vizeknél ültünk, ott mi nagy siralomban kesergettünk."

A váci asszony látása óta sok asszony dicsekszik vele, hogy ekkor s ekkor ő is látta a kútnál szűz Máriát. Két asszony, ott a kútnál, fülem hallatára dicsekedett vele. Akartam, de nem mertem kételyemet nyilvánítani. Harminc hitbuzgó asszony állt egy hitetlen férfi ellenében. Orpheus példája rettentett, kit a bakhánsok ily alkalommal téphettek szét, mert ellenkezett velök, s tán kedvök elleni nótát húzott.

A búcsújárás idénye a kúthoz főleg Anna napjától Kisasszonyig tart. A két határnapon, Vác, Tata vidékéről s az alsó Ipoly mellékéről ezrekre megy az ide zarándoklók száma. Alig győzi a kút valóban jó vize a hozzá tóduló zarándokok szomját enyhíteni, midön kivált az anyák is elhozzák háti kaskáikban kis gyermeköket, hogy a szent vízzel megmosdathassák.

Ipolysági lakomtól a honti kutikáig jó öt negyed óra gyalogút távolság lévén, ez utat mozgás és a kúton túli erdők s Drégely várával szomszédos hegyek néhol kellemes, néhol a hellének szent berkeihez hasonló komoly s fenséges parthiejaiban gyönyörködés végett, a múlt nyáron gyakran megjártam. Tanúja óhajtván lenni egy népes búcsú-összejövetelnek, Anna napját előző estén a hely színén megjelentem. Éppen énekeltek. — Még csak a közel vidék asszonyainak vagy félszáza gyűlt egybe, s gyarapodott új szállingózókkal, kik tizen s többen érkezve a vesszők s gályákból gabalyított kis előkápolnát térden körülcsúszkálva ereszkedtek a kútnál tisztelgő többiek csapatához. A váci asszonyhad búcsúezrede másnap reggel vala berukkolandó, a délután visszatérendő. Mondám: énekeltek dicséneket szűz Máriáhoi. Énekvezér egy női csinos althang. Az utánzengő asszonyok éneke összhangzatát István remete éktelen tenorának közbeüvöltése kellemetlenül zavarta. Az ének végét bevárandó, kis távolban meghúztam magam, s figyelve, többek közt e kedélyes végsorok tetszettek meg:

Ének végével a szünetelők közé a kúthoz telepedtem. “Ejnye, be szép kis ének volt ez, — dicsértem őket — ugyan hol van ez megírva?" Erre az énekvezér, egy agg szüzecske, háti kosarából egy nyaláb nyomtatványt Bagó Márton budai nyomdájából elővett, s a kívánt példányt kikeresvén, elém nyújtja, melyet én szabott árán fölül 10 krral viszonoztam. E példányban nyolc szép új ének foglaltatik, köztük ez a kedélyes kis legenda:

Egyszer szűz Mária szombatnapon mosott, hogy vasárnapra a kis Jézuskára szép tiszta ruhát adhasson. Már ki volt mosva a ruhácska, szárítnia kellett volna., de egész nap szakadt az eső, s az anya már aggódni kezdett, hogy fiacskájának nem lesz tiszta ünneplő ruhája. Ekkor szűz Mária sírva térte az eget, hogy oszoljanak el a fellegek, hogy süssön ki a nap, s melegénél száríthassa meg kis fia ruhácskáját. És a föllegek engedtek a mennyei hölgy kérelmének, szétoszoltak, a nap szépen kiderült, a ruhácska szépen megszáradt. E napságtól fogva, szűz Mária e napi kérelmének emlékére, a nap minden szombaton, habár kis időre is, ki szokott derülni.