Remeték

    A túlvilágról és az örök életről..." — olvashatjuk Varga Lajos Verses Szentírásában1.. ¹ A jászárokszállási népköltő sorainál keresve sem találhatnánk jobbat a remeteélet jellemzésére.
    Első név szerint ismert képviselőjük az egyiptomi Remete Szent Pál (†340) és Remete Szent Antal (251-356) volt.² "Pál az erdőben s Antal a pusztában lakott, Egyik a másikról soha hírt sem hallott..."³ Oszlopos Simeon a hagyomány szerint harminc évig élt egy 12 méter magas oszlop tetején. Természetesen más vallásokban, például a buddhizmusban is találunk hasonló jelenséget.⁴
    A mai ember mindig régi időkre és távoli tájakra gondol, ha meghallja ezt a szót: remete. Maga a kifejezés is a görög eredetű latin ’eremita’ szóból eredeztethető.⁵ Pedig magyar földön is előfordulnak napjainkig.
    András (Zoerard, Szórád) és Benedek, a két zobori remete évezredünk első tizedében vonult el egy barlangba, s most mindkettőjüket a boldogok sorában tiszteli a katolikus egyház.⁶ Az esztergomi kanonokság helyett remeteéletet választó Özséb a Pilisben élő társait gyűjtötte össze 1250 körül, s belőlük szervezte a példaképének tekintett Remete Szent Pálról elnevezett pálos rendet, az egyetlen magyar alapítású középkori szerzetesrendet.⁷
    Mária Terézia 1770-ben összeíratta a remetéket. Akkor az esztergomi főegyházmegyében 92, a kalocsaiban 2, a győri egyházmegyében 43, a pécsiben 16, a veszprémiben 21, a szerémiben 2, a nyitraiban 4, a Szolnok környékét és a Tiszazug legnagyobb részét is magába foglaló váciban 10, a Jászságot és Kunságot is felölelő egri egyházmegyében 13 remete élt.⁸ Szűkebb hazánk remetéiről e kortól vannak ismereteink.
    Egy 1756-ban készült irat szerint a jászjákóhalmi bírák és lakosok "az előbbeni Kálvária helyén új Kálváriának kőbül, ex fundamento építését föl vállalták". Eme ígéretüknek eleget is tettek, s Bakos Ferenc helybeli plébános 9 évvel később kelt végrendeletében 1000 Ft-ot hagyományozott az építmény fenntartására. Az összeg kamataiból pedig évi 8 Forintot rendelt a kálvária mellett lakó remete ruházására.⁹ 1760-tól 1803-ig Draskovics Mihály élt ott.¹⁰
    A jászfényszarui Németi Mihály az alábbi sorokkal fordult püspökéhez 1751-ben: "Tavali esztendőben belső indulatombul indíttatván feltettem magamban, hogy a szőlőkben lévő, Szent Kozma és Demjénd tiszteletekre építtetett, de elrongyollott és elhagyatott kápolnát felépíttetem; ehhez képest Rómábul is, azon kápolnára a Szentséges Római Pápátul indulgentiát (búcsúengedélyt) hoztam, s már most koldulásommal fel akarnám építeni, s magam is mellette remeteségemben Istenemet szolgálnám... Méltóztassék igyekezetemet confirmálni" (jóváhagyni). Az 1766. évi egyházlátogatás során azonban nem említik a remeteséget, s 1788-ban a fényszarui bírák kérésére a kápolna lebontását és köveinek elhordását is engedélyezte az egri püspök.¹¹
    Jászapáti temetőjében, a barokk kápolna mögött áll egy ravatalozóvá átalakított épület, melyet régi lakójáról néha még ma is remetelaknak hívnak. 1761 és 1764 között egy felszentelt pap, Bíró Ferenc remetéskedett benne.¹² Egy 1889. évi újsághír szerint Újszászon az Orczy-parkban álló díszes kápolna mellett volt egy remetelak.¹³
    Barokk-kori búcsújáró helyeink egy része a településektől távoli helyeken jött létre. Ezek közé tartozott a Jászdózsa határában lévő halmon 1728-ban, Sarlós Boldogasszony tiszteletére épített kápolna. 1758-ban Barkóczy püspök engedélyt adott Textoris Györgynek, hogy magányba vonulva gondozza a kápolnát, a kerítésén belül épített kálváriát, a kertet és a méhest. Nyolc évvel később Szabó Ferenc végezte e szolgálatot.¹⁴ Ekkor írta a következő levelet Dósa Gergely kerületi kapitány: "Bizodalmas jó akaró Bíró Úr! Boldog Asszony halmánál lévő mostani Remetéhez kereszt attyai vonszó szeretetemet megmutatni kívánván, resolváltam nékie esztendőnként, meddigh tudniillik azon Remete Dósán fog tartózkodni, 50 font marhahúst és 50 itcze Bort..."¹⁵
    Az 1800-as évek végén ott élő "Öreg remete" — így nevezték a környékbeliek — kámzsában járt, a derekán rojtos végű, fonott fehér övet viselt. Kegyszereket, énekeskönyveket is árult. Gyógyító embernek tartották, a beteg gyerekeket elvitték hozzá.¹⁶
    Eme híres búcsújáróhelyen még 1921-ben is élt remete. Ekkor zarándokolt el oda Kamill testvér, jászberényi ferences barát. Az ő emlékiratából idézzük a következő sorokat: "Ekkor láttam életemben először remetét. Szürke, pokróc színű ruhát viselt, vékony kötéllel átkötve. Ő harangozott, takarította és díszítette a kápolnát. Virágokat is nevelt a díszítéséhez. A mise és a körmenet után ebédelni telepedett le a nép. Az ebédidő alatt a remete megszakítás nélkül húzta a búcsúsoknak a friss vizet a kútból. Bekukkantottunk a remetelakba is. Annyi sok szentképet, amennyit ez a remete összegyűjtött, még életemben nem láttam. Egész nap elnézegettem volna. Zsúfolva volt a szoba fala szebbnél szebb képekkel."¹⁷
    A mai napig látható Mátraverebély-szentkúti, hegyoldalba vájt remetebarlangokról — 1926-os látogatása során — a következő megfigyelést tette Kamill testvér: "Az egyiket kápolnának használták. Kőből faragott oltár volt benne, virágokkal díszítve. A másik barlang, beépített tűzhellyel a remete lakásául szolgált. A barlangok előtt virágágyások. Elég fárasztó lehetett oda felhordani a vizet. A virágok azonban ápoltak voltak."¹⁸
    Orosz István, a híres jászladányi szentember — önéletrajza szerint — 1877-ben jászárokszállási zarándokok élén ment a gyöngyöshalászi Kármelhegyi Boldogasszony kápolna búcsújára, s ott a remeténél szállt meg.¹⁹
    A székelyföldi Csíksomlyón több évszázados történetük van a remetéknek. II. József intézkedésére 1782. március 26-án hat remete cserélte fel addigi ruháját világi öltözékkel.²⁰ A Somlyó-hegy azonban nem sokáig maradt lakók nélkül. Vizi Marci erdőt irtott, földet művelt: veres szőlőt, egrest és káposztát termesztett. Halálakor fejszéjét, kertészkedő eszközeit, munkás magányának e kedves időtöltő társait maga mellé temettette. Jakab Imre a II. világháború után Mátraverebélybe költözött. Sándor Pál az 1960-as években élt ott.²¹ E sorok írója az 1990-es években is látott remetét Csíksomlyón.
    Eötvös Károly prózában (A csatkai szent), Berzsenyi Dániel versben szól egy-egy remetéről: “Egy őszült remetét a Tihany oldalán ismértem. Sivatag sziklaüregben élt…” Átvitt értelemben remetének mondjuk az elvonultan élő, magányba kényszerült, vagy azt kedvelő embert is. Rousseaut ermenonville-i, az idős Kossuthot turini remetének nevezték.²² Szegedy Mihály²³ öt testvérével állt 1848-ban a vörössipkások közé. Fivérei elestek, ő megsebesült. Gyógyulása után Bem apó erdélyi seregében harcolt. A honvédvilág letűntével Törökországba menekült, de hazakergette a honvágy. A Hortobágy nádasába vetette magát. 1865-ben látták utoljára. Hosszú haja és szakálla akkor már teljesen ősz volt...

Kósa Károly