A
tuki dombbal szemben, a folyó túlsó partján van a Kálvária: egy fehér,
teraszos kápolna, amelyet csak feltámadáskor nyitnak ki, egyébként
egész évben zárva van, és tizennégy fehér kőoszlop áll a kápolnába
vezető út mellett. Minden oszlopba egy nagy kép van beépítve, ezek a
képek Jézus megkínzását és megfeszítését ábrázolják. A kápolna mögötti
teraszon, ahová széles lépcsőkön lehet feljutni, három feszület áll a
Megváltóval és a két latorral. A Megváltó szobra bronzból készült, a
latroké pedig fehér kőből. A bronzból készült szobor idővel egészen
sötétzöld lett, és a Megváltó szinte feketének látszik a fehér kőből
faragott két lator között.
1878-ban épült a Kálvária, amikor
egyetlen ház sem volt a folyó túlsó partján. Szenttamás sokáig a két
folyóvíz, a Krivaja és a Ferenc-csatorna közé szorult, a szerbek a
csatorna, a magyarok pedig a Krivaja mentén laktak. Azt hiszem, a
katolikus tuki magyarok gyűjtötték össze a pénzt a Kálváriára, és
felépítették oda a dombbal szemben, s csináltak mindjárt egy keskeny
deszkahidat is, hogy mindenkor átmehessenek a kápolnához imádkozni.
Aztán felépültek az első házak is a folyó túlsó partján, és lassan
kialakult a Kálvária utca, az első, és vagy harminc évig az egyetlen
utca ezen a lapályos részen, ahol többnyire elszegényedett tukiak
laktak [...] |
| [...]
csakhamar felfedeztem a Virágos Katonát, és attól kezdve ő érdekelt
elsősorban. A Virágos Katona szöges korbáccsal veri a Megváltót a
kőoszlopokba épített képeken. Homokszürke ruha van rajta, és a mellén
egy hatalmas, sárga szirmú virág. A rikító sárga virág egyáltalán nem
illik a képekre, és vele együtt a katona sem, hiszen senki másnak nincs
a ruhájára virág tűzve, sőt még a háttérben sem látszik egyetlen virág
sem. Arról a sok tülekedő emberről látszik, hogy onnan nőttek ki, abból
a kopár, homokos talajból, és valahogy mindannyian összetartoznak, a
Virágos Katona azonban úgy járkál ott közöttük, mint aki véletlenül
került oda, és ezért megbélyegezték egy nagy sárga virággal. Amikor
először hosszabb ideig nézegettem a képeket, folyton az volt az
érzésem, hogy a Virágos Katona ki akar lépni a képekből. Akkor még azt
hittem, hogy mindez a sárga szirmú virág miatt van, de később rájöttem,
hogy nem csak emiatt különbözik a többiektől, a virág tulajdonképpen
nem is olyan fontos. A Virágos Katonának az arca más, mint a többieké.
Ugyanolyan szakállas arc, mint a többieké, de hiányzik róla valami.
Tudniillik a Virágos Katona nem szenved. Mindenki más szenved: a
Megváltó, akinek vérzik a homloka a töviskoszorú alatt, a farizeus, aki
leköpi a Megváltót, Simon, a cirénei ember, akinek át kell vennie a
keresztet a leroskadó Jézustól, a hóhér és az egész bámész népség mind,
mind szenved, mindegyiknek látszik az arcáról, hogy boldogtalan. Az
egyetlen boldog ember a Virágos Katona. Komoly az arca, majdnem zord,
de bozontos, barna szakálla mögül mégis mintha folyton mosolyogna egy
kicsit, és az egymástól távol eső szemeivel úgy néz az emberekre,
mintha azok nem is léteznének. És ezután már mást is felfedeztem: a
Virágos Katona mindent rosszul csinál. A többiek értik a dolgukat; a
katonákat vezénylő százados is, a keresztet készítő ácsok is, a hóhér
is, a Virágos Katona azonban hallatlanul ügyetlen. Sisakja
félrecsúszott a fején, a lábát esetlenül emelgeti a Megváltó mögött, és
a szöges korbácsot is úgy fogja, és úgy lendíti meg, hogy szinte
biztosra vehető, hogy mindjárt az ő nyakára tekeredik. A következő
képen a korbács mégis a Megváltó hátán csattan, de úgy, hogy a szöges
végei visszamerednek a Virágos Katona felé, aki komoly arccal mosolyog,
mintha nemcsak a körülötte tolongó emberekről nem tudna semmit, de még
a kezében tartott korbácsról sem. Furcsa volt ez nagyon, és én egy
pillanatra arra is gondoltam, hogy talán hülye a Virágos Katona. De
nem, határozottan értelmes arca van, nem hülye, egyszerűen csak boldog.
És akkor elhatároztam, hogy megállapítom, miért boldog a Virágos Katona. [...] |
