A topolyai lelkészség és bucsújárás keletkezésének t ö r t é n e t e.         Pesten, 1856. Nyomatja és kiadja Bucsánszky Alajos
	A topolyai lelkészség és bucsújárás keletkezésének története. Hallgassátok népek! ollyan csodát mondok, Millyenről nem vala soha fogalmatok Topolyáról, melly a bánátusban fekszik, Hova sok bucsus nép buzgóan igyekszik. A községben vagyon csupán hatszáz lélek, De illy jó községet nem láttam mig élek. Hajdan a temploma és a községháza Még igen szerényke gyermek iskolája, Csak egy közönséges kis szobából állott S a szélhintázgatta a roskadt falábot, Millyen egy kis harang hitta fel imára A híveket, s a gyermeket iskolába. Az egész lakosság földhöz tapadt szegény, A gazdaguláshoz nem volt vérmes remény. Ha a szent misére, vagy más lelki ügyben Papjokhoz elmentek, szélben és essőben Két mérföldre kellett mindég utazniok, Lévén Beodrán az ő plébániájok. Nem egyszer történt hogy feneketlen sárban Felakadt a szekér, s az iszonyu utban Az ősz lelkiatya gyalog volt kénytelen A beteghez menni, kinek reménytelen Betegágyához ha néha megérkezett. Ott a lelki vigasz gyakran már nem kellett, Mert a körül állók sírása felelte, Hogy a beteg a jobb életet meglelte. Mindég vágyott a nép hogy legyen lelkésze,
	De a szegénységök ezt meg nem engedte. Türte tehát sorsát buzgón imádkozott. Még végre az Isten rajtok szánakozott. Van Topolyán egy kis házikó és ebben Lakott egy pár öreg békés egyességben, A kis házikónak északi oldalán Finom tisztaságu kis üveg ablakán Nyolczszázötvennégyben két évvel ez előtt Egy átlátszó alak körrajza képződött. Az öreg lakosok nézték ezt a csodát És szomszédaiknak el el mondogaták. S ezek megint tovább, s mindig többen többen Gyönyörködtek e szép csodás tüneményben, Melly napok multával midőn kifejlődött Rajta szüz Mária alakja tündöklött: Egyik karján levén a kis Jézus gyermek, A másikban pedig liliom szál termett. A hivő népek e csoda tüneménynek Megszemlélésére mindünnen jövének; Részint e ritka nagy esetet bámulni, Részint a szüz anyát buzgóan tisztelni. Az ablak szárny innen később elvitetett És az imaházba tisztelni tétetett, Honnan azt a derék Csanádi püspök ur Ő főméltósága Csajáky Sándor ur Magához vitette rögtön Temesvárra, A kicsiny községnek szomoruságára, A jó főpásztor hogy a szomorkodókat Megvigasztalhassa szent ajándékokat Küldött, s különösen nagy arany rámában A boldogságos szüz anyát szép ábrában
	Olajfestvényben, s főpapi áldásával, Melly a népség buzgó hála imájával, Az imaház falán foglalt díszes helyet, S alatta egy kisded oltár emelkedett. Mellé pedig tettek egy szép feszületet S itt tartónak folyvás Isten tiszteletet, Valamint a falu iskola mestere Itt tartott oktatást mindennapon. Végre Épen akkor midőn deczember havában, Gyűlést tartának a püspökök Rómában; S a szeplőtelen szűz fogantatásának, Hitágozatáról ott tanácskozának: Topolya szegényes kis iskolájában, Fáradott a gyermekek tanításában Lengyel Antal nevű iskola tanító Ki tanítónak volt derék, okos és jó. Egyszerre gyermekek a falra bámulnak, S egymásközt mutatva halkal csak suttognak. És felkiáltanak : „Tanító ur kérem, Hátra a szobának falára is nézzen, Épen ollyan fényes kép mozog a falon Mint millyen képződött azon ablakon, Mellyet Hunék házán láttunk." Vissza néz a Tanító, s oh csoda, ott Máriát látja A szűz anya képét fénylő ragyogásban, S nem tud hova lenni elbámulásában. Egy darabig nézi, azután kisiet Behívja hitvesét és egyik cselédet S mindnyájan csodálják e szép jelenetet, Mely e pillanatban a falon rezegett. Azután kiveszi zsebkendőjét s azzal
	Megtörli a képet, s még szebb sugarakkal Fénylik a tünemény, s mire hármat törült A kép és az alak villám fényben eltünt. Sebes szárnyakon fut e hir a vidéken, S a dolgot csodálni jőnek több ezeren. Voltak kik azonban azt mondák hogy csalás, S az egész nem egyébb, mint rut népámítás. De voltak kik Isten különös csodáját Látták benne, ki most választá Topolyát, Isteni titkának nyilatkozására, S ajkok feltárult hű és hálaimára: Uram! kisdedeknek kinyilatkoztattad S azoknak illy szépen tudtokra adattad, Mit felfuvalkodott világ bölcsek elül, Elfedél, hogy szeretsz annak a jeleül! Eme különféle vélemény okozá Hogy olly hatóság is szólott vala hozzá, Mel1yhez ez a dolog épen nem .tartozott, S a mendemondákra ajtót kaput nyitott. A dolog valódi állását megtudni A megyés püspök ur a derék Csajághy Vizsgálatot rendelt a mellyből kiderült, Hogy a rosz akarat e dologban felsült. És a bucsujárók száma szaporodott, S napról napra számos vendégeket hozott. Sőt az ezernyolczszáz ötvenötödik év Vízkereszt napjának az előestéjén Több százakra menő bucsujárók előtt A tünemény ujra a falra vetődött, És egy óra hosszan szép fényben derengett. Mig nagy hirtelenül ujra elenyészett.
	Ujra vizsgálatot tőnek, s a kik látták, E csodát hit alatt újra bevallották. Sőt Törökbecséről egy szegény vak leány Ki meggyógyitáni nem birt a tudomány A tünemény helyét a mint megérinté, Két szeme világát rögtön vissza nyeré. Még ezenfelül két mankónjáró béna, Mankóját ottan a helyszinén eldobta. Jeleül hogy rögtön menekült bajától, De sok más ember is szabadult bajából. Így állván a dolgok, csoda e ha a nép Roppant bizodalma nőttön nőtt mindenkép , Ellenére minden gunyolódásoknak És furfangos csipös okoskodásoknak, Mert ezek mind tények, nem lehet tagadni. Itt a most szándéknak meg kell magát adni; Mert hol Isten keze illy szépen műküdik, Ottan a kajánság miért erőlködik. Nem lehet kifogni eszelősködéssel, Isten akaratán, vagy mérgelődéssel. Topolya szegény jó lakossága azért A megyés püspökhöz folyamodott papért. Hogy hát az égi kegy illyen sugárzása El ne vesszen hanem legyen tartóssága. A bit buzgó főpap küldött Topolyára A szomorkodóknak vigasztalására Egy derék áldozárt Berecz Imre urat Missióba, hogy készítse el az utat Mellyen a lelkészség, és más szolgálatot, Végezni lehessen, hozván áldozatot: A község örömmel fogadá lelkészét
	S a hir befutotta Topolya környékét, Hogy van ott már pap is, - nosza a bucsusak Mindég szaporodtak, - s ha eddig voltak Százan, ezerekre ment mostan a számok Annyira jelentek meg a sok bucsusok. De roppant vala a más vallásuaknak Száma, kik eljöttek nézni Topolyának Csoda tüneményét, -:de mi hozta őket Azt a sok másféle vallásu hivőket, Bizonyosan nem a balga kíváncsiság Vagy az embereknél megszokott kandiság, Hanem lelki vigasz utáni vágyaik; S hogy ott megszünjenek bánatuk s bajaik. A lelkész tehát megkezdé működését S a nép határtalan nagy lelkesedését Arra használta fel, hogy hógy hetek alatt Felállíták már a paplak s egyház falat, És hat hét sem telt el, fedél alatt állott Az uj paplak, és a kis imaházban; ott Hol ez előtt csak az ájtatos lakosság Kereste az üdvét, állt a szent igazság, Hogy a ki a szent szüz oltalmában bízik Annál az Istennek kegyelme nem késik. De mivel e földön a gyarló emberek Egyiknek s másiknak üdvére irigyek, Itt sem tartott soká a jó egyelértés S elbucsuzott tőlök. az a derék lelkész. Mert az ördögöknek megvannak szolgái Kik konkolyt hintenek, s az élet virági, Elburjánosodnak az illy cselszövénytől, S megválnak az üdvnek legerősb tövétől.
	Ujra árván maradt hát az eklezsia Sírdogált e felett a derék Topolya, De mit tehetett most, mint könyes szemekkel, Elbucsuzott a jó lelkésztől keservvel. A buzgó tanító Lengyel Antal szívét Megtörte ez eset, és szegény életét Megemészté a bú, s Boldogasszony napján, Kivitték őtet is a szent Mihály lován. Árván elhagyottan állott a kis község Diadalmaskodott benne az irigység, De azért nem csüggedt buzgón imádkozott, Mig reá az idő jobb napokat hozott. A nyolcaszáz ötvenöt évnek mind szent napján, Midön minden ember keserek halottján, Az élet forrása Topolyán megeredt És a harang hangja uj lét forrása lett. Az elment jó lelkész az oltár előtt állt, S engesztelő misét az Istennek szolgált, hogy bocsáson meg az minden ellenségnek, Ki barátja bűnnek és az irigységnek. Azóta naponta kondul a kis harang, A hivőket hívja, és a gyáva bitang, Ki a konkolyt hinté a szeretet közzé, Hogy az édességet tegye rút epévé, Nem meri hallgatni a kis harang hangját, Hanem szánja rút ostobaságát. A mi ördögtől jő mint annak tartása Elporlik mint a sár, nincsen maradása, Mert Isten országa szent igazságai, Előtt össze törnek a pokol kapui.