Novo Milosevo 1999.
Előszó
Jubileumot ünnepelünk: a
töröktopolyai kegytemplom [1999-ben] 100 éves. Ennek az évfordulónak
az emlékére készült ez az írás, a
Szűzanya iránti hálából, mivel hívőközösségünk megérte ezt a szép
ünnepet a
harmadik évezred küszöbén oly sok
nehézség ellenére.
Alkalmi kiadványunk célja: dióhéjban
megismertetni a zarándokokkal a Szűzanya
töröktopolyai kegyhelyét és annak történetét.
Töröktopolya (hivatalos nevén:
Banatska Topola) a
Bánáti Püspökség egyetlen máriás
kegyhelye. Valamikor ezrével érkeztek a zarándokok,
legtöbbjük gyalogosan, hogy az Égi Édesanya
segítségét kérjék mindennapi keresztjük hordozásához.
Mais szép számban
érkeznek zarándokok, és nemcsak a
búcsúra (augusztus 14-én délutánra és 15-én
délelőttre), hanem tavasztól őszig minden hónapban.
Természetesen a legtöbb
zarándok a búcsúra, pontosabban
Nagyboldogasszony ünnepe előtti délutánra érkezik,
de a napján is
szépen jelennek meg a hívek.
A búcsú napját kivéve, rendszeres,
havi találkozókat is tartunk, mindig
vasárnaponként délután 3 órától
este 7 óráig, cönákulum (imatalálkozó)
formájában.
E kegyhely igazi jelentősége abban
áll, hogy lelkileg
töltekezünk, együtt imádkozunk a
Szűzanyával. Mária
ma is köztünk van, nem feledkezik
meg rólunk, gyermekeiről. Felemelő lelki élményt jelent látni, amint a
zarándokok a szentgyónás szentsége által kibékülnek
az Istennel. A zarándoklatok fénypontja természetesen
Urunk áldozatának a bemutatása, a szentmise, amely
alatt felajánljuk magunkat a Szűzanyának.
Miért is fontos a keresztények számára a Máriatisztelet? Miért kérjük Mária közbenjárását, ha imáinkkal egyenesen Jézushoz és a teljes Szentháromsághoz
is fordulhatunk? Azért, mert Jézus saját édesanyját,
Máriát oltalmul adta nekünk. Az új ezredforduló küszöbén is a Szűzanya Szeplőtelen Szíve a mi menedékünk. Aki megtalálta Máriát, megtalálta Jézust is. A
legegyszerűbb út Jézushoz Márián keresztül vezet,
vagy ahogyan II. János Pál pápa mondja: „Per Mariam
ad Jesum" (Márián keresztül Jézushoz). Ez az út nagyon egyszerű, hisz Mária a legegyszerűbbet mutatja
gyermekeinek, amely a Fiához vezet. De amennyire
egyszerű, épp olyan nehéz is, hisz ez az út nem más,
mint Jézus követése végig a keresztúton, fel egészen a
Golgotára. A föltámadás ugyanis a Golgotán keresztül
következhet be. Innen származik a kegyelem és az isteni élet. Az Egyház és a világ csakis az ima, a vezeklés, a szenvedés és a vértanúk vére által újul meg. Aki
részt akar venni Krisztus dicsőségében, annak részesednie kell előbb Krisztus szenvedésében is.
A KEGYHELY TÖRTÉNETE
Töröktopolya az 1800-as évek elején keletkezett a
Karácsonyi grófok birtokán, Kikindától 17 kilométernyire, Törökbecsétől (Novi Becej) pedig 30 kilométerre. Kezdetben kis tanyavilágként létezett. A jelenések idején (1854-1855) is mindössze 600 lakosa
lehetett.
1850-es évek elején, a mai templom helyén, a lakosság imaházat épített, amelyet egyben iskolának
is használtak.
„1854 végén az a hír terjedt el, hogy ebben az
imaházban a »Boldogságos Szűz képe jelent meg«.
Csajághy temesvári püspök elrendelte az ügy kivizsgálását, melynek keretében Lengyel Antal szemtanú a következőket vallotta:
»Én, Lengyel Antal, topolyai tanító, hitem letétele mellett bizonyítom, miként (1854) december 14-én
du. 3 és 4 óra között az iskolás gyermekek között az
iskolás gyermekek egyike mondja a másiknak: nézd
meg, hogy mi ragyog ottan a falon. Én az asztalnál
ültem és írtam, és észre sem vettem, mivel háttal ültem a tüneménynek, hanem én a gyermekek által figyelmeztettem, mert különben nem láttam volna,
hanem az első osztálybéli gyermekeket felszólítottam, jöjjenek ki olvasni. Ki is jöttek és Szakál István
mondja Molnár Józsefnek, nézd mi vagyon ottan a
falon, az felelé neki, hogy az valami emberi alak. De
aztán Piring András azt mondja, hogy nem ember,
hanem a Boldogságos Szűz Mária, amely Huhn
Vilmos1 ablakában volt. Mikor én azt hallottam, kérdeztem, mi ez itten? Felele Szakál István kérem,
alásan tanító úr, ottan a feszületnél vagyon valami.
A székemről felkeltem és odamegyek, megnézem,
hát valóban olyan volt, mint az, amely az ablakban
volt, balkarján a kisded Jézust tartva és jobb kezében liliom. Sokáig álmélkodva néztem, megijedve,
gondoltam, hogyan jöhetett ez ide. A feszület mellett, ahol a Boldogságos Szűz Mária mutatkozott, a
lobogó alatt; én a lobogót elvettem onnan, de azért
csak ottan volt a tünemény; én aztán megbátorodtam, odamegyek, megtörültem, de nem lehetett eltörölni. Bemegyek az én szobámba, kihívom nőmet
s még egy másik nőt, ki nőmnél volt, Fülöpp Magdaléna, hogy jöjjenek az imaházba, nézzék a csodát.
Ezek mindketten megijedtek, bejöttek az imaházba.
Az én nőm mindjárt széjjelnézett, hogy nem-e talán
máshonnan ered a tünemény, de akkor egész nap eső
volt és borult idő. Fülöpp Magdaléna odajön előre,
ahol a tünemény volt, összeteszi kezeit, azt mondja:
Istenem, hogyan jött ez ide. Én akkor a gyermekeknek mondtam, édes fiaim nézzétek meg jól a tüneményt, melyek közül jelesen ide is följegyeztem a következőket: Szakál István, Molnár József, Piring
András, Konrád Jakab, Piring Ferenc, Podvin Henrich, Kleker György, Steigervald Ferenc, Steigervald
József, Kleker Regina, Depper Margit, Steigervald
Éva, Vastsak Magdaléna 10 és 12 évesek. Későbben
én Fülöpp Magdalénának azt mondtam, most megpróbálom, hogy le lehet-e törölni, kivettem zsebkendőmet, megtöröltem először, de olyan fényes volt,
mint a napfény. Aztán Fülöpp Magdolna azt mondta: Istenem, tanító úr, azt le nem lehet törölni; melyre én mondtam, majd még egyszer megtörülöm,
mely másodszori törülés után szinte oly fényes volt,
mint először és miután harmadszor megtörültem,
eltűnt. Akkor én nagyon megijedtem, a Mindenható
Úr Istenhez fohászkodtam, hogyha vétettem, bocsássa meg bűneimet.«" (Vö.: Kegyhely, 7-9. o.)
A temesvári püspökség dokumentumaiban található vallomások több jelenésről is beszélnek:
„A december 20-ai jelentést Tóth Anna 59 éves
özvegy például így mondja el: »Tegnap, szerdán
múlt egy hete, éppen amikor a tanító úr az Úrangyalát imádkozta, akkor tisztelendő atyám, itt ebben a
sarokban itt a feszület alatt láttam a Boldogságos
Szűz Máriát a kis Jézussal. Olyan fényes volt, mint
az arany. Egészen úgy meglátszott, mint itt a lobogón van lepingálva. Mikor a gyertyákat eloltották,
még szebben meglátszott. Mikor kifelé mentem, akkor lassankint elmúlt, éppen úgy, mintha a falba be-
lement volna.«" (Vö.: Kegyhely, 11. o.)
A csodás jelenség híre futótűzként terjedt. Ettől
kezdve a nép tömegesen érkezett érkezett Töröktopolyára.
„Ezen első jelenések után a jelenések egész sora
következett... A január 5-ei és 6-ai jelenés felett
ugyancsak a püspöki bizottság tagjaiból álló bizottság ejtette meg a vizsgálatot március 15. és 17. között, melynek jegyzőkönyvét szintén tökéletesen ellátták hivatalos kellékekkel. Ez alkalommal Hajnal
Imre uradalmi intéző, a 18 kihallgatott tanú egyike
például a következőket vallja: »Igen, láttam a csudálatos tüneményt; három ízben jól láttam, úgymint január 5-én és 6-án gyertyagyújtás után, 5-én félnyolckor, 6-án reggeli fél 11-től 12-ig és január vége felé
egy nap reggeli fél 11 órájában, fél óráig láttam.« Aztán elmondja, hogy 5-én és 6-án Szűz Mária jobb
karján tartotta a kis Jézust, bal kezében virágszál
volt bimbókkal, a fején koronája arany és ezüst színekkel vörös színbe volt átmenve, tetején kereszttel.
Mindig olyan volt, mint amelyet Huhn Vilmos ablakában láttak. Dechtold György topolai, római katolikus, 34 éves elmondja többek közt, hogy lámpát
gyújtottak a jelenésnél, amely oly fényes volt, mint
azelőtt; azután a lámpát eloltották, de a jelenés újra
olyan fényes maradt. A többi tanú is hasonlóan vallott, ellent nem mondott egyetlen egy se, mind mint
csodát hiszi a jelenéseket.
Horváth József törökbecsei szabómester, római
katolikus, 41 éves, feleséges, 6 gyermek atyja, letett
hite után a következőket vallja a február 2-i jelenésről: »Mikor bementem, semmit sem láttam, én tehát
felfohászkodtam s kértem az Istent, hogy engedje
nekem is meglátnom ezen tüneményt. Ekkor láttam
mintegy árnyékban a Boldogságos Szűz Máriát féltestnyi nagyságban, fején koronával s ennek hegyén
egy keresztet. Mintegy három ujjnyira Mária mellett
tündökölt egy kehely és benne a szent ostya félkerekségben. A kereszt mellett egy virágszál volt, de
minő azt nem tudom megmondani. A Boldogságos
Szűz bal karján a kis Jézust úgy meghajolva tartotta.
Én ezután az imaházból kimentem, és bemenvén ismét, a megjelenést újólag láttam. Délután három óra
felé, midőn a kocsisom már befogott, a leányom
mondá: 'Most már kitakarodott a nép, jöjjön be még
egyszer, nézzük meg.' - Bementem tehát ismét,
most még jobban tündöklött. Az arany kehely, melyet a Boldogságos Szűz mellett láttam, két hétig
mindig szemeim előtt volt. Plébános úr, mindezekre
esküszöm, s el nem állok tőle, ha mindjárt halállal
fenyegetnek is.« Az idézet a Törökbecsén 1855. május 1-jén hitelesen lezárt jegyzőkönyvből való,
amelyben a többi tanúk is ugyanolyan értelemben
vallottak.
A március 24-ei jelentést Martinsky József oldalkanonok, dr. Spéth Károly teológiai tanár és Duschek Eduard püspöki titkár, két nappal később,
március 26-án vizsgálták ki a püspök parancsa értelmében. Konrád József topolyai bíró például, aki egy
képet vitt a jelzett napon az imaházba, ezt vallotta:
»Alig szegeztem föl a képet, láttam a jelenést a falon,
a kereszttől balra. Éppen úgy láttam, mint a Három
Királyok előtti napon, csak most jobb oldalon, akkor
a bal oldalon, de most is fényesen ragyogó és ezüstös színű. A Boldogságos Szüzet tisztán láttam jobb
karján a kisded jézussal, bal kezében egy liliomot
tartva, de nem volt tisztán kivehető.« Elmondja továbbá, hogy a jelenés fél óráig tartott, amit csodának
tart és ha kell ezerszer is megesküszik reá. Körülbelül tízezer ember volt jelen akkor Topolyán minden
irányból. Lengyel Antal tanító elmondja, hogy litánia előtt átment az imaházba. Egyszerre csak félel-
metes tolongás támadt, a padokat ízzé-porrá törték,
az ablakokat benyomták. »Én a tömegen magamat
nagy nehezen átküzdöttem az oltárig. Mondtam a
népnek, hogy térdepeljenek le. Akik elöl voltak letérdeltek, a többiek a tolongás miatt nem bírtak. A
jelenést jól megnéztem. A Boldogságos Szüzet fényes, ezüstös színű képen, jobb karján a kis Jézussal,
baljában egy liliomot tartva.«
A június 1-jei jelenésről Berecz Imre lelkész Tordáról még ugyanaz nap nyilatkozatot küldött a püspöknek, több tekintélyes szemtanút is megnevezve.
Felsőbb intézkedésre július 18-án Danné János plébános és Bódy György segédlelkész kihallgatják őt
Gyarmatán. A jegyzőkönyvben a következőket olvashatjuk:
»Igen, láttam a jelenést, egy emberi mellképet,
félrehajtott fővel, három ágú koronával, fény nélküli aranyszínűt; mutatkozott reggeli tíz óra táján, szakadatlanul láttam mintegy tizenegy óráig, azután
elhagytam az imaházat. Déli tizenkét óra táján ismét
az imaházba mentem, már akkor nem láttam; eleven, mozgó részt nem vettem észre. Hogy aki az
imaházban volt, mind látta, mutatta az, hogy mind
egymásra néztek és szemeik könnyekbe lábadtak. A
Szentháromság Istenre állítom ezt és mindenkor esküvel erősíteni kész vagyok. Valóban boldognak érzem magam, hogy ennyi vizsgálódás és hosszas tartózkodás után az annyira elhíresedett látványt
szemlélnem szerencsém vala.« Rajta kívül kihallgatják az általa megnevezett tanúkat, mindegyiket két
pap előtt, melyekről a csalhatatlan jegyzőkönyvek
szintén előttem fekszenek. Mégpedig Nemes Tarnay
Ferenc volt csendbiztost Nagy Szentmiklóson július
20-án, Rill János főtanítót Módoson július 23-án,
Korhecz József tiszttartót Csávoson ugyancsak július 23-án, Brassoványi József lelkészt, aki a jelenéskor a misét celebrálta és Fendler Károly kereskedő
fiát Csávoson július 24-én. Mindannyian hasonlóan
vallottak." (Vö.: Kegyhely, 12-15. o.)
„Az irattárban meglelt legújabb okmány 1886.
évi augusztus 24-ei dátumot visel. Benne Nyári plébános jelentést tesz saját kézírásával a püspöknek az
augusztus 15-ei és 16-ai jelenésekről, és több más jelenésről, amiket ő maga is többször látott. Megha-
tottságában egy igen szép, buzdító versecskét is írt a
Szent Szűzhöz. Ezzel úgy látszik meg is szűntek a
további vizsgálódások és följegyzések. Hiszen úgyis újra csak ugyanazokat a tényeket ismételgethették
volna, melyek már olyannyira bebizonyosodtak
előbb. Talán az egyházi hatóság is napirendre tért a
csodák fölött, és fölöslegesnek tartotta továbbra is
folytonosan ellenőrizni, hogy a jóságos égi Anya mikor és miképpen mutatja meg fölséges vigasztaló arcát a siralomvölgyben küszködő gyermekeinek,
akik bizalommal és jóakarattal térnek meg hozzá,
segélyt, gyámolítást várnak tőle.
A püspöki vizsgálatok rendkívül szigorúak és
minden körülményre kiterjedők voltak. Így a némelyek által föltételezett csalások (foszforeszkálás,
fényvetítődés és a fal nedvességének mesterséges
előidézése és egyéb föltételezések) alaptalannak minősültek, sőt teljesen ki voltak zárva." (Vö.: Kegyhely,
22. o.)
CSODÁLATOS GYÓGYULÁSOK
Az okmányokban számos csodás gyógyulással is
találkozunk. Ezek közül ismertetünk néhányat.
„Bálint József 40 éves, 6 gyermek atyja 1885. március 14-én, a fönt említett öttagú püspöki bizottság
előtt, jegyzőkönyvbe mondja: »Ács András leánykájának (másfél éves) rossz szeme volt, úgyhogy hályog is kezdődött, véresek és dagadtak voltak a szemek. Édesanyja ide hozta a leánykáját és imádkozott, azután megkente, ott ahol a jelenés máskor látható volt, a falon lévő izzadozó nedvességgel a leánykájának szemeit és mindjárt jobban lett, a dagadás elmúlt és most, hála Istennek, egészséges. Tudják ezt az alsó, felső szomszédok és a szülők.«
Ugyanezt Szabó András és mások is erősítették.
Gantschinger Katalin a püspöki bizottság előtt
1855-ben eskü alatt vallja: »Körülbelül Gyertyaszentelő Boldogasszony után, három napig beteg voltam
és egész testemben nagy fájdalmakat éreztem. Én a
papért akartam küldeni, hogy a szentségekkel magamat elláttassam. Másnap reggel kértem a bírót,
hogy hozassa el a papot. Közben éjszaka nagyon
rosszul voltam és megfogadtam: ha a jó Isten és a
Boldogságos Szűz nekem segítenek, az imaházba fogok menni, ha mindjárt térden csúszva is, és ott imáimat el fogom végezni. Amint ezt az ígéretet tettem,
mindjárt jobban éreztem magam, úgyhogy a következő reggel tíz órakor, reszketve ugyan, de elmehettem az imaházba, és így a bírónak nem kellett a lelkészért küldeni, mert egészséges voltam.«
Horvárt József 41 éves törökbecsei szabómester,
6 gyermek atyja a püspöki vizsgálat folytán Törökbecsén 1885. május 1-jén Bizek Károly plébános és
Kurc Lipót segédlelkész előtt letett esküje után így
mondja jegyzőkönyvbe Erzsébet nevű 16 éves leányának gyógyulását: »Leányom három esztendős
korától mindig szemfájós volt. Mielőtt Topolyára
mentünk, úgyszólván semmit sem látott, csak szaváról ismerte meg az embert, a szobában is csak tapogatódzva járkált. Használtunk orvost is, házi szereket is, néha a szerek után szemei megtisztultak
egy kevés időre, de csakhamar ismét a régi állapotba visszaesett. Leányom Gyertyaszentelőkor velem
volt Topolyán. Azért mentünk oda, hogy kérjük a
Boldogságos Szüzet, hogy adja vissza leányom szemevilágát, mert már tapasztaltam, hogy az orvosi
szerek mit sem használtak. Mikor a templomba bementünk, leányom mit sem látott, mert a szemein
hályog volt, az embert sem igen tudta megkülönböztetni. Kérdeztem ott tőle, édes leányom, látod-e
a Máriát? Ő felelte: 'Nem látok apám semmit.' Akkor odaadta kendőjét az ott álló esküdtnek azon kéréssel, hogy értesse azt azon helyhez, ahol Máriamutatkozik. Az esküdt odaértette a kendőt s leányom azzal megtörülte szemeit. Ezután kimentünk s kérdeztem leányomat, látott-e valamit, de ő tagadólag válaszolt. Bevezettem tehát őt ismét a templomba, mondván neki, hogy érintse kezével azon
helyet s törölje meg vele szemeit. Ő ezt megtette s
azonnal nemcsak az embereket, hanem a Boldogságos Szűz képét is meglátta. Én tehát leányommal
nyomban hálát adtam az Istennek és a Boldogságos
Szűznek. Mikor a templomból kimentünk, mondá
nekem a leányom: 'Ó, apám, hála legyen az Istennek, én mind a két szememre tökéletesen látok.' Azóta is jól lát. Én ezen rendkívüli meggyógyulást a
Boldogságos Szűz kegyességének tulajdonítom!«
A meggyógyult leány, annak anyja, született
Bratkovics Klára és Harsányi Mihály, aki az esetkor
az atyával és leányával jelen volt Topolyán, lényegében ugyanígy tanúsítják a dolgot, külön-külön elmondván azt." (Vö.: Kegyhely, 24-27. o.)
„A dátum szerinti utolsó okmányban Nyári
György plébános két csodás gyógyulást is följegyez.
Az elsőt így mondja el neki Lutye János bíró és Titz
János tanító előtt Pataki Katalin, férjes, 57 éves adai
lakos:
»Az 1884. évi Kisasszony ünnepe után, szeptember hó 9-én, vasárnap meggyóntattak, és halotti szentséggel ellátva azonnal kocsin Topolyára vittek.
Imádkoztam az imaházban, ahol szokott megjelenni
a Boldogságos Szűz Mária. Mindig jobban-jobban
éreztem magamat, iszonyú fejfájásaim és fejszaggatásaim voltak, nem tudtam nyugodni, aludni se éjjel
se nappal. Másnap reggel hazavittek kocsin. Harmadnapra kimentem a kukoricaföldre, ott krumpli
is volt, azt ástam, szedtem, teljesen fölgyógyultam.
Siket is voltam, nagyot hallottam, ez is teljesen elmúlt, most gyalog jöttem ide Topolyára. Betegségben orvost is hivattam, de az rajtam nem segített.
Hála Istennek itt Topolyán a Boldogságos Szűz Máriának köszönöm meggyógyulásomat.«
A másik eset Palotás Ferenc topolyai lakosról
szól, akinek fájós szemei voltak, szemüveg nélkül
nem olvashatott. 1884 Mindszentek napjától, amikor látta a jelenést, szemei megtisztultak, egészséges, azóta szemüveg nélkül bátran olvas. Szintén a
Boldogságos Szűznek köszönte meggyógyulását. Ez
utóbbi eset följegyzése 1886. augusztus 16-án történt.
Az okmányok még több más gyógyulás történetét is felsorolják. Érdekes azonban, hogy számtalan
mankóval érkezővel szemben, egyetlen béna meggyógyulását sem találtam följegyezve. De tudjuk,
hogy vannak emberek, akik az isteni adományokkal
elvből nem szoktak dicsekedni. Valószínűleg voltak
olyanok is, akik nem keríthettek sort arra, hogy a
lelkésznek elmondják csodálatos gyógyulásukat,
mivel a búcsúájtatosságok után, a szentmise végével, a csoportok hazaindultak, s így egyeseknek
nem is lehetett már alkalmuk, hogy ezt megtegyék.
Sokan nem is tudták, hogy az kívánatos volna. Továbbá a vizsgálódásokban igen nagy időbeli héza
gok is vannak, melyek 1886 után, mint már említém,
a jelenések fejezetének végén, végképpen meg is
szűntek. Bár az is lehetséges, hogy még más okmányok is léteztek, amelyeket nem gyűjtöttek össze
egy csomóba. Erre lehet következtetni bizonyos öszszefüggések hiányosságaiból is." (Vö.: Kegyhely,
29-30. o.)
A TEMPLOM TÖRTÉNETE
„A földesúr 1880-ban 12 holdnyi földterületet
ajándékozott az építendő új templom létesítésére,
melyhez a kincstár is hozzájárult és a közadakozásból befolyó pénzt is hozzácsatolták. Az új templom ,
1899-ben készült el Kisboldogasszony tiszteletére. A
tornyot később emelték fel, melynek megáldása
1915 pünkösd hétfőjére esett. Az eltelt idő folyamán
a templom számos tatarozást élt meg: külső és belső
javítások, a templom belterének újrafestése (1962), a
külső falak festése, valamint új toronykereszt és a tábori misézéshez szükséges betonalapzat (1979), vízlevezető-csatorna (1980), valamint a templom
mennyezetének felújítása (1988). Ez utóbbi a kazettás mennyezetű templomok mintájára, kalotaszegi
díszítő elemek felhasználásával készült a kisoroszi
Hódi József kivitelezésében. A mester váratlan halála (1989. július 8.) miatt a templom belsejét Almássy
Oszkár újvidéki festő folytatta ugyanazon díszítő
elemekkel, és féldombormű kereteket is helyezett a
falazatra a leendő képek számára, sőt az első képet,
mely Krisztus megkeresztelkedését ábrázolja, ő maga festette (de ez a kép később lekerült, és helyette
Patay László másikat festett - a kiadó megjegyzése).
A díszítőelemek albuma a Budapesti Népművészeti
Múzeumból való - hiteles tehát. Alkalmazásukban,
felnagyításukban a plébánossal együtt az egyházmegye főpásztora, msgr. Huzsvár László is kivette
részét. Mindez 1991-ig készült el. 1992-ben a szentély bútorzata újult meg, a szembemiséző oltár, a
szentségház és keresztkút szerves egységet alkot az
eddig felújítottakkal."2
1993 és 1994 között öt nagy ablakot cseréltettünk
ki a templomon. Ezek után sor kerülhetett a szentély
szépítésére is. 1994 és 1995 folyamán Patay László
ráckevei (Magyarország) művész megfestette a
szentélyben levő három képet: a Megdicsőült Szűzanyát ábrázoló oltárképet, a Mária-képtől balra az
1854-es látnokokat, jobbról pedig a zarándokok csoportját.
A festőművész az oltártól jobbra a négy nagy magyar férfi szentet jelenítette meg ecsetével: Szent István királyt, Szent Gellért püspököt, Szent Imre herceget, valamint Szent László királyt. Az oltártól balra található kép pedig a magyar kereszténység három kimagasló női alakját ábrázolja: Szent Erzsébetet, Boldog Gizella királynét és Szent Margitot.
1995-ben még hat kép elkészítésére került sor Patay László festőművész részéről. A szentélyen kívül
jobbról látható festmény Jézus megkeresztelkedését
ábrázolja. Itt érdemes megjegyezni, hogy a hasonló
témájú, Almássy Oszkár által festett kép Jasa Tomicra került. A további festmények témái: Jézus meggyógyítja a béna embert; Jézus feltámadása. Balról
viszont a következő témájú képeket láthatjuk: A kenyérszaporítás csodáját ábrázolja; Jézus a vízen jár;
Az utolsó ítélet.
A templomtetőt 1995-ben renoválták a beodrai és
a topolyai tanácstagok irányítása mellett. A gyenge
és roskadozó tetőszerkezetet megerősítették és a régi cserepeket szép piros hódfarkúakkal cserélték ki.
A kegytemplom 9 regiszteres, igen rossz állapotban levő orgonáján 1998-ban Gajda Péter orgonahangoló és javító generáljavítást végzett. Azóta újra
szépen szól az orgona a hívek örömére.
Fontos még kiemelni, hogy a Bánát és a Bácska
Szűzanya-tisztelő hívei és zarándokai 1994. május
15. óta havonta rendszeresen találkoznak a cönákulumokon. Ezeket a zarándoklatokat tavasztól
őszig havonta megtartjuk, télen azonban a hideg
miatt szüneteltetjük. Lenyűgöző szemlélni az ideérkező több száz lelkes hívősereget, akiknek igazi úti
céljuk: eljönni az Égi Édesanyánkhoz, közelében tölteni néhány órát, majd ismét Vele járni az élet göröngyös útjait jó s balsorsban. A találkozó megszervezése minimális erőbevetést kíván: az Égi Édesanyához mindenki eljöhet, aki belső indíttatást érez az
imára és a zarándoklatra. Hiszen a töröktopolyai
kegyhely Mária háza, egyúttal tehát az ő gyermekeié is. A Boldogasszony gyermekei pedig mindig haza jöhetnek az ő Édesanyjukhoz.
LELKIPÁSZTOROK NÉVSORA3
Beodráról: 1. Spurnyai Adjutus 1796-; 2. Juranics
István 1798-; 3. Rosenfeld Amedeus 1798-; 4. Karácsonyi Adeodatus 1799; 5. Reisinger Mátyás 1799-; 6. Felix Hilarius ferences 1800-; 7. Farkas György
1802-; 8. Fodratzky Ferenc 1804-; 9. Vukovits János
1820-; 10. Tary András 1824-; 11. Bottyán János
1828-; Helyben: 12. Berecz Imre 1855. X. 29.-; 13.
Szűcs János 1857-; 14. Nagy István 1858-; 15. Arleth
József 1860-; 16. Eisele Ede 1874-; Tóbáról:17. Nyári György 1876-; 18. Dudás Endre 1896-; 19. Holzinger Ádám 1899-; 20. Rákosi (Riedl) János 1899-; 21.
Schaefer Vilmos 1923-; Tordáról: 22. Prém Péter
1928-; Tóbáról: 23. Frész József 1930-; 24. Kovács
(Pulavecz) István 1937-; Helyben: 25. Lenner Miklós
1938-; 26. Lux Miklós 1940-; Tóbáról: 27. Varga
András 1942-; Tordáról: 28. Boday József 1944-;
Tóbárók 29. Haász Imre 1948-; 30. Csordás József
1959-; Kisoroszról: 31. Erős Lajos 1968-; Beodráról:
32. Sóti János SJ 1991-tál a mai napig.
1 A nép ajkán élő hagyománynak a jó öreg Huhn házaspár házának
ablakában történt állítólagos jelenés képezi a lényegét. Eszerint itt
az egyik üvegtáblán a Boldogságos Szűz, egy másikon pedig egy
liliomszál képeződött képalakban. A jelenséget igen sokan bámulták meg vidékről is. Majd ez üvegek a püspökséghez kerültek
vizsgálat címén. A püspökség egy fizikatanárnak adta ki véleményezésre ezeket, de hogy a későbbi sorsuk mi lett, azt nem lehet
megállapítani. A püspök az üvegek ellenében más kegytárgyakat
és egy szép Mária-képet ajándékozott a topolyai imaháznak. Ez a
kép képezi azóta a templom fő kegytárgyát, amely mint oltárkép,
az oltár fölött van elhelyezve. Ezt az eseményt bővebben mondja
el egy hét oldalas német nyelvű füzetecske versalakban, melyet
Bucsánszki Alajos adott ki Pesten 1856-ban, ami állítólag magyar
nyelven is megvolt. Mivel azonban az eseményt nem lehet minden részletében hiteles okmányokkal beigazolni, nem tekinthetjük a kegyhely eredetének.
2 Erős Lajos: Adalékok a Zrenjanini-Nagybecskereki Egyházmegye
történetéhez, Tóthfalu,1993, 452-453. o.
3Erős Lajos: Adalékok a Zrenjanini-Nagybecskereki Egyházmegye
történetéhez, Tóthfalu,1993, 450-451. o.