Harangozó Imre

"A te angyalaidat küldd el..."

    Egyszerű imádság a Teremtőhöz. Napszentület után végzi mindennap egy erdélyi öregasszony, dolgos, fárasztó napok után. Köszönet és hála van ezekben a sorokban. Hála a mindennapi falat kenyérért, az édes szülőföldért meg az életet jelentő munkáért. És könyörögnek is ezek a szavak. Könyörgés közben, minden este keserű könnyek mossák fáradt arcát ennek az öregasszonynak. Gyermekei mind idegenben vannak, messze a szülőföldtől, messze az édesanyától.
    Hányszor kellett siratniok az anyáknak távolba futott gyermekeiket a magyarok földjén! Már száz éve is így énekelték:

"Kolumbusz Kristófot sok anya átkozza,
Amerika földjét mert-hogy kitalálta,
Sok édesanyának szomorúság szívén,
Bujdosik a fia Amerika földjén..."

    S ebben a században Trianon, a nyomor, a párizsi "béke", a kommunizmus meg a forradalom utáni rémkorszak. Mind-mind százezreket indított útnak.

"Fordulj kedves lovam, Napszentület felé,
Úgysem jövünk többet soha visszafelé...
...Idegen városban idegen emberek,
Járok az utcákon, senkit sem ismerek.
Szólanék hozzájuk, de ők nem értenek,
Ezen az én szívem, de nagyon kesereg..."[11]

    Vajon ma is hányan jöttek el Dél-Baranyából, a Bácskából, a Szerémségből, a Bánátból? Hány anya imádkozik ehhez a pókai asszonyhoz hasonlóan?
    Istenem! Adj könnyebb sorsot sokat szenvedett népünknek! Adj kitartást és erőt fiataljainknak, hogy Reményik Sándorral együtt mondhassák:

"Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén,
Én itthon maradok."[12]

[11] A népdalszövegek Kallós Zoltán gyűjtéséből valók.
[12] Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz.