Harangozó Imre

"Alsóvárosi szép rózsa, Szentségös Szűz Mária…"

Szeged-Alsóváros ősi kegyhelyéről.

     Újkígyósi őseink, -eleven búcsújárásként a XX. századra már feledésbe merült- de hatásában, a népi lelkületben elevenen élő szakrális központja a Szeged-alsóvárosi kegyhely. Azon belül is a ferences atyák által őrzött "szögedi segítő" kegyképe. Nem véletlen ez a lelki kapcsolat, hiszen kígyós népének régi hazája a Szögedi Nagytáj, népe pedig, -ahogy Bálint Sándor professzor besorolta- a "szögedi nemzetbül való". Bizonyságul szolgálnak erre a régi összeírások, többek között az 1522-ből való tizedjegyzék és a török defterek. E forrásokban az Újkígyóst alapító családok nevének több mint kétharmad része szerepel.
     Az ősi magyar Mária-tisztelet szép alföldi hajtása a ferences atyák kolostora körül virágzott ki a középkor folyamán. A kolostort a Hunyadi János kormányzó támogatásával 1444-ben alapították. Az alapító fia, Mátyás király is nagy tisztelője volt az akkor már virágzó kegyhelynek, úgyannyira, hogy a hagyomány szerint 1465-ben még drága, hímzett köntösét is a templomnak ajándékozta. Fogadalmat is tett, miszerint újjáépíti és megnagyobbítja a Havas Boldogasszony tiszteletére emelt templomot. Fogadalma meg is valósult, bár a király hazánk számára is oly tragikus korai halála után, 1503-ra.
     Ide, a szép nagy későgótikus templomba került később az a kegykép, amely a római nagy Mária-bazilika (Maria Miggore) barokkos másolata. A Szűzanya, kedves képe közvetítésével, számos veszedelemben nyújtott szeretett népének segítséget Még az 1697-es zentai győzelmet is néki tulajdonítják. Tűzvész a XVIII. és XIX. század során négyszer pusztítja a várost, megrongálja a kegytemplomot is, de a kegykép mindig sértetlen marad. Érdekessége ma is, hogy annyi idő és viszontagság után épségben megmaradt és szépsége máig eredeti pompájában tündököl. A kép isteni védettségét szemlélteti az a történet, amelyet korabeli forrásra támaszkodva, Bálint Sándor tett közzé. E szerint egy "képíró fráter" 1691-ben át szerette volna festeni a képet, hogy színeit megújítsa. Azonban "a' hányszor etsetetskéjét felemelte, mindannyiszor a' sz. képből kilövelő fényes sugárzat szeme elfogadtatván, látásában meggátoltatott, úgy annyira, hogy egy vonást is alig tehetvén, elkezdett munkát legottan félbe hagyni kényszerítetett…"
     A kegytemplomot 1713-ban, majd 1772-ben átépítették és tornyot is emeltek mellé. Ennek ellenére ma is a későgótikus jegyek a domonánsak. Bátran mondhatjuk, hogy a templom az Alföld egyik legszebb és legépebben megmaradt későközépkori építészeti emléke, amely az 1930-as és az 1990-es években lezajlott átfogó restaurálás után eredeti szépségében várja a lelki megújulást kereső zarándokokat.
    Az igazi kegykép, amelyhez a búcsújáró hagyomány fűződik itt nincs érinthető közelségben az idezarándokló hívekhez, mint Máriapócson vagy Csíksomlyón. Az emberek, az anyai szeretetre áhítozó zarándok sokaság "kiválasztotta" hát a kegytemplom két másik Mária ábrázolását, amelyeket különös tisztelettel vesz körül. A Hétfájdalmú Szűzanya szobra és a Fekete Mária, -vagy ahogy a régi öregek mondták, a Szerecsöny Mária-, képe kegyképnek kijáró hódolatban részesül. Juhász Gyula gyönyörű verse, A fekete Mária ez utóbbit hazánk művelt, humanista köztudatába is ismerté tette. E vers egyik csodálatos szakaszának felidézésével veszünk mi is búcsút a Boldogasszony, e számunkra is oly kedves hajlékától.

"S jöttem én is, e szomorú öltő
Bús magyarja, hű zarándoka,
Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:
E dalt hozom, mint könnyét a felhő,
Te feketén is vígaszt derengő
Magyarok Asszonya."[3]

[3]Juhász Gyula: A fekete Mária -részlet- (1924)